Lebuktak a termesztők

Lebuktak a termesztők

Marihuana

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az ültetvényre egy Zsolt fejedelem utcai ingatlanban találtak rá, a ház több helyisége termesztőhelynek volt kialakítva a megfelelő technikai felszereléssel. 

A házkutatás során a nyomozók kábítószergyanús anyagot és kábítószerrel összefüggésbe hozható tárgyakat foglaltak le, amelyek azonosítása az eljárás későbbi szakaszában, igazságügyi szakértő bevonásával történik meg. Az ügyben három román állampolgár – egy huszonkét éves nő és két huszonnyolc éves férfi – ellen kábítószerrel való visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a rendőrség eljárást indított.