forrás: Pixabay.com

Elérték a 300 millió forintot az Országos Jótékonysági Vadászat adományai

Elérték a 300 millió forintot az Országos Jótékonysági Vadászat adományai

A jó hírt az esemény központi ünnepségén, a kápolnásnyéki Halász-kastélyban szombaton osztották meg a szervezők.

L. Simon László miniszteri biztos köszöntőjében gratulált a Fejér vármegyei Vadászszövetség újraválasztott elnökének, Méhes Lajosnak és annak az összefogásnak, amelynek eredményeképpen megújult a megyei vadászkamara. Hozzátette, hogy soha ennyien nem voltak még kamarai küldöttgyűlésen, mint idén.

“Köszönöm mindenkinek, aki ebben részt vett és hozzájárult ahhoz, hogy jó hangulatban és egységben tudjunk a megyében mindannyian dolgozni azok, akik elkötelezettek vagyunk a magyar vadászat ügye iránt”

– tette hozzá a miniszteri biztos.

Fejes László, az Országos Jótékonysági Vadászat (OJV) Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője, az immár 13. alkalommal megrendezett esemény ötletgazdája elmondta, idén az anyaországon kívül a Vajdaságban és Erdélyben is megrendezték ezt az évek során nemzetti üggyé váló programot.

Kiemelte, az OJV eddigi adományai elérték a 300 millió forintot, az ebből vásárolt 437 darab orvosi eszközt 25 kórház gyerekosztálya kapta meg.

“Ezzel több mint fél millió beteg gyerek gyógyulását segítette az összefogás”

– mondta.

Fejes László közölte, a 19 vármegye számos vadászterületén zajlik vadászat, azonban 37 vadászterületen az általános vadgazdálkodáson túl kiemelt célja is van a vadászatoknak, ez pedig a jótékonykodás.

Mint mondta, a magyar társadalom értékes tagjai a vadászok, akiknek társadalmi felelősségvállalása minden más társadalmi csoportnál koncentráltabb és szervezettebb.

Kapcsolódó cikkek