Templomokat újítanak fel

Templomokat újítanak fel

Ormánság, templomokTemplomok felújítására is kiterjesztené az Ormánság felemelkedését támogató Ős-Dráva programot a Baranya Megyei Közgyűlés fideszes elnöke.

Tiffán Zsolt erről szombaton beszélt az MTI-nek azzal összefüggésben, hogy a napokban befejeződött a magyar templomi építészet egyik kincsének, a Baranya megyei Kórós község festett famennyezetű és berendezésű református templomának részleges felújítása. Tiffán Zsolt azt mondta, ahogy a templom részleges felújításáért, úgy most is személyesen fordul a kormányhoz, hogy az Ős-Dráva program 25 milliárd forintos keretéből templomok rekonstrukciójára is lehessen költeni. Hozzátette, bízik abban, hogy erről még az ősszel döntenek.

Az 1793-ban emelt kórósi templom rekonstrukciójának tervei, új tetőszerkezete és héjazata 14 millió forintos költségvetési támogatásból készült el. A munkálatokra azért volt szükség, mert a templom az elmúlt két évtizedben beázott, a nedvesség okozta károk miatt az illetékes hatóság korábban csak ez év végéig adott engedélyt a látogatására.

Gothár László, a mintegy 270 lakosú település közmunkaszervezője az MTI-nek idén júliusban elmondta, hogy a víz kikezdte a 220 éves kazettákat is. Szakértők véleménye szerint a díszítésük restaurálás nélkül még hét évig látható az eredetihez hasonló állapotban, utána végleg eltűnik. Hozzátette, a templom tornya is rossz állapotban van, szerkezetét gombafertőzés és bogarak támadták meg.

A közmunkaszervező megjegyezte: a legsürgetőbb feladat a beázás megszüntetése, de az épület teljes megújulásához 65 millió forintra lenne szükség, ami 15 millióval több egy templom átlagos felújítási költségénél. Utalt arra, hogy a kórósi református templom elkészülésekor a közép-európai templomi építészet legdrágább építménye volt. Festett famennyezetével olyan magyar népművességet mutat be, amelyre az Ormánságon kívül a Felső-Tisza vidékén, Kaposvár környékén és Erdélyben van példa – mondta Gothár László.