Megdőlt a rétesrekord Mórahalmon

Megdőlt a rétesrekord Mórahalmon

rétesrekordEgy 23,2 méteres egyben sütött rétes készült el vasárnap Mórahalmon. Az almás töltelékű édesség tésztájához tizenkét kilogramm lisztet használtak és egy kemencevonatban sütötték. Az órás rétest árulták, a befolyt összeget pedig beteg újszülöttek gyógykezelésére ajánlották föl. 

Az igazi tésztához jó minőségű liszt és a rétest sütő szíve-lelke kell – mondta a  tavaly 19,6 méteres hosszúságig jutó mórahalmi rekorder csapatot irányító Kovács Lászlóné Ilona. A liszt mellett langyos vízből és néhány csipetnyi sóból készült tésztát addig kell gyúrni, amíg az el nem válik az edény falától, majd következik a pihentetés. Közben persze gondoskodni kell arról, hogy ki ne száradjon, ehhez a legjobb, ha olvasztott zsírral kenegetjük – árult el néhány szakmai titkot a munka közben a réteskészítő-mester. A rétestészta kézi húzásához először hatan láttak hozzá, majd amikor a hártyavékonyságú tészta már több, mint húsz méter hosszúságú lett. A közönség soraiból is többen bekapcsolódtak a munkába. A rétes almás töltelékét egy jókora edényben állították össze, majd tucatnyian szórták rá az egymáshoz tolt asztalokon kihúzott tésztára.

almás rétes

A rekorder ínyencség különlegessége, hogy egyben sült ki, ehhez azonban nem óriáskemencét építettek a II. Dél-Alföldi Rétesfesztiválon, hanem egy különleges vonatot állítottak üzembe. A gázfűtéses vonat óránként öt-hatméteres sebességgel haladt végig a pályájára fektetett rétes fölött, amely közben készre sült. Az óriás rétest eladják, a befolyt összegből pedig a beteg újszülöttek gyógykezelését segítő Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítványt támogatják.