Legyen béke az utakon!

Legyen béke az utakon!

Legyen béke az utakon címmel közlekedési kampány indult a Magyar Kerékpárosklub kezdeményezésére több szervezet közreműködésével annak érdekében, hogy javuljon a közlekedési morál.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB), a Magyar Autóklub, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a Mol, valamint az UNIQA Biztosító közreműködésével megvalósuló kampány több hónapig tart, ennek során rádió- és televízióbejátszásokkal, plakátokkal és installációkkal igyekeznek felhívni a figyelmet arra, hogy a közlekedők legyenek előzékenyek és figyeljenek egymásra. A sajtótájékoztatón – amelyen szimbolikusan valamennyi szervezet képviselője valamilyen közlekedési eszközzel, vagy azt ábrázoló eszközzel, például hungarocellből készült buszt tolva érkezett – Dormán Emese, a Magyar Kerékpárosklub munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy nincs már olyan, hogy autós, gyalogos vagy kerékpáros, mert az emberek váltogatják a közlekedési eszközöket. Hozzátette: ezzel is azt próbálják érzékeltetni, hogy mindannyian közlekedők vagyunk és oda kell figyelni a másikra.

Kiss Csaba rendőr alezredes, az ORFK-OBB főtitkára arról beszélt, hogy 2013-ban volt az elmúlt 50 év legkedvezőbb statisztikája a közlekedési baleseteket illetően: 600-nál kevesebben vesztették életüket az utakon. Hozzátette: ez még mindig nagyon sok, ugyanakkor összehasonlításképp ismertette: 1990-ben 2400-nál többen haltak meg közlekedési balesetben. Célként nevezte a halálos balesetek számának további csökkenését.

Lovas Károly Róbert, a Magyar Autóklub főtitkárhelyettese hangsúlyozta, azért csatlakoztak, hogy legyen kitől tanulni. Mint mondta, az 1900-ban megalakult szervezetnek számos, a közlekedési szabályok megismerését célzó programja van.  

Szollár Domokos, a Mol kommunikációs igazgatója azzal indokolta a cég csatlakozását, hogy jónak tartották az ötletet és az ország legnagyobb vállalataként példát kívántak mutatni. Hozzátette: a gondolkodás átformálását segítheti a MOL BuBi is, az első fővárosi közösségi kerékpár rendszer, amelynek üzemeltetési költségeihez szintén hozzájárul a társaság, mert megfogalmazása szerint minden úton közlekedőnek útitársai kívánnak lenni.

Bihari Zoltán, az UNIQA Biztosító Zrt. Lakossági területének vezetője a biztonság és az egészségvédelem fontosságával indokolta a cég csatlakozását.

Somodi László, a BKK közlekedésszervezési és fejlesztési vezérigazgató-helyettese pedig arról beszélt, hogy nem valamelyik közlekedési módot kell kizárólagossá tenni, hanem mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy maga válasszon közülük. Ugyanakkor úgy vélte, a környezetvédő módokat támogatni kell, ezért a kerékpáros közlekedés fejlesztése kiemelt szerepet kap, de figyelmet fordítanak a közösségi közlekedési eszközök korszerűsítésében a környezetbaráttá tételre és támogatják az elektromos autókat is. Az eseményen részt vett Novák Péter színész, koreográfus, műsorvezető, aki a sajtótájékoztató moderátoraként elmondta: civilként az elsők között csatlakozott a közlekedési kampányhoz.

Kapcsolódó cikkek