Helyreállítják a régi városfal egy szakaszát Egerben

Helyreállítják a régi városfal egy szakaszát Egerben

A vár állagmegóvó rekonstrukciójához kapcsolódóan hamarosan megújul a régi városfal egy szakasza Egerben. A hírt szerdán jelentette be a beruházás helyszínén tartott sajtótájékoztatón a megyeszékhely polgármestere.

Habis László elmondta, a Modern Városok Program keretében, 6 milliárd forintot meghaladó értékben megvalósuló beruházások egyik fontos, egyben leghamarabb elkészülő eleme az Eger történelmi centrumát hajdan körülvevő városfal rekonstrukciója. A nyár végén kezdődött és várhatóan ez év végéig befejeződő helyreállítás keretében – csaknem 57 millió forintból – egy 16., illetve 17. században épült, városképi jelentőségű műemléki értéket sikerül megmenteni az utókornak – tette hozzá a polgármester.

Kiemelte, a még fellelhető falmaradvány teljes egészét felújítják, a mintegy 140 méter hosszú szakasz rossz állapota miatt ez komoly feladatot adott és ad jelenleg is a kivitelezőknek. Sok helyen erősen repedezett volt az építmény, melyből a riolittufa kőzetanyag is mállott – jegyezte meg. Kitért arra is, hogy a vár állagmegóvó felújításával és turisztikai attrakcióként történő fejlesztésével kapcsolatos tervezőmunka ugyancsak tart, jelenleg a közbeszerzési eljárásra beérkezett ajánlatok szakmai értékelése folyik.

Cene János, a kivitelező Geoteam Kft. ügyvezetője az eseményen közölte: eddig mintegy 220 köbméternyi bontást végeztek el, mellyel a korabelihez nem illő építőelemeket, illetve a “kifagyott” köveket távolították el. Több mint 200 négyzetméternyi részt a felületre korábban felhordott vakolattól is meg kellett tisztítaniuk – tájékoztatott. Jelezte, a teljes falfelületet felfrissítik, illetve az eredeti kövekből újraépítik és összesen csaknem 1000 négyzetméteren végzik el a hézagok kifugázását.