A esztergom–budapesti érsek karácsonyi üzenete

A esztergom–budapesti érsek karácsonyi üzenete

Erdő PéterJézus születése az egész emberi életet értelmező, átható örömhír, amely minden élethelyzetben reményt ad. Ezt mondta Erdő Péter bíboros, prímás karácsony alkalmából. 

A bíboros hangsúlyozta, a keresztények hite abban teljesedik ki, hogy az emberrel sorsközösséget vállaló Isten szeretete erősebb, mint a halál, ez az, ami a kereszténységet optimista világnézetté teszi. E nélkül az életet értelmező lényege nélkül a karácsony nem több egy világnapnál vagy fesztiválnál, amelyen évről évre összejönnek és jól érzik magukat az emberek.

Erdő Péter kitért arra, az ünnepre készülő keresztény pontosan látja, hogy karácsonykor sem csak öröm van a világban. Ilyenkor is van szenvedés, betegség és halál, ettől azonban nem veszíti el derűjét, mert Isten szeretete “bevilágítja a szomorúságot és értelemet ad a szenvedésnek is”. A karácsonyi örömhír ugyanakkor nemcsak ajándék, hanem feladat is: a beteg, magányos vagy éppen utolsó napjaikat élő emberek is a “mi közösségünkhöz tartoznak, és joggal tartanak számot a szeretetünkre” – fogalmazott. 

A bíboros beszélt arról is, hogy miközben vannak Európában a keresztény ünnepeket és szimbólumokat érintő konfliktusok, itt-ott megpróbálják a közterekről, intézményekből eltávolítani vagy meggyalázni a keresztet, újabban látszik egy ezzel ellentétes folyamat is. Mintha a nyugati civilizáció elért volna egy szakadék szélére, ahol megtorpant, és rádöbbent arra, hogy gyakorlati következményekkel is jár, ha nincs mélyebb, az e világi életen túlmutató értelme semminek. Emiatt felmerül benne, hogy mégiscsak szüksége van a régi, már-már elfeledett hitére, és újra felfedezi azt.

Hozzátette: “minél többet tudunk a világról és benne az emberről, minél több dolgot fedeznek fel a fizikusok, a csillagászok vagy a genetikusok, annál inkább felismerjük, hogy mennyire nem magától értetődő az élet, az, hogy van egy hely a világmindenségben, ahol élni tudunk”. Az ember beleborzad, hány feltételnek kellett teljesülnie ahhoz, hogy kialakuljon az élet, és milyen sok minden kell pillanatról pillanatra ahhoz is, hogy fennmaradjon. 

Ebben a bizonytalanságban az életbe vetett bizalom alapja a “személyes Isten, aki szeret minket, aki sorsközösséget vállalt velünk”. Ha pedig ő a garancia, akkor ennek következménye van, akkor az ember bízhat a jövőben, merhet családot alapítani, és van értelme a nagyobb közösségek, népek sorsának is.