
A lap szombati számában ismerteti, a kiegészítő megállapodás-tervezetben rögzítettek aláírásához a magyar és svéd félnek legkésőbb január végéig kell rendelkeznie kormánya jóváhagyásával. A lap úgy tudja, hivatalos kormányelőterjesztés január 4-re születik az ügyben.
A Magyar Nemzet értesülése szerint a bérleti díj összege nem fog változni, a futamidő növelése miatti pénzügyi költségeket pedig kétszázalékos kamat terheli. 2016-ig a jelenleg érvényes (tíz évre szóló) szerződésben rögzített 216 milliárd forint felénél kevesebbet kellene kifizetni, azt követően pedig a 2003-as szerződés után még ki nem fizetett bérleti díj 10 évre szétosztott részleteit, ami összességében jóval kevesebb lenne, mint a 2006-2016 között tíz évre fizetett összeg.