A BKV idei bérfejlesztéséről is tárgyalhatnak

A BKV idei bérfejlesztéséről is tárgyalhatnak

A BKV Zrt. idei bérfejlesztésének megvalósításáról is dönthet jövő szerdán a Fővárosi Közgyűlés.

A Bagdy Gábor és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettesek által jegyzett – a budapest.hu oldalon csütörtökön közzétett – javaslatban emlékeztettek, hogy 2017. december 19-én a BKV vezetősége és a szakszervezetek vezetői között megszületett a bérmegállapodás. Ezt a cég igazgatósága és felügyelőbizottsága támogatta.

Mint írták, az állami vállalatoknál meghirdetett, három év során végrehajtandó 30 százalékos bérfejlesztés miatt az önkormányzati társaságoknál is jelentős bérfejlesztési igény jelentkezett. “Különösen kritikus” helyzet állt elő a BKV-nál, ahol a buszvezetői állomány hiánya miatt csak túlóráztatással – amely jelentős többletköltséget generált – sikerült a szükséges járatszámot biztosítani.

A 3-as metró pótlása miatt további buszvezetőiállomány-bővítés vált szükségessé, és ezt csak jelentős bérfejlesztéssel lehet megoldani. Annak érdekében, hogy a munkaerő-elvándorlást megakadályozzák és a túlórák okozta költségnövekedést visszaszorítsák, jelentős bérfejlesztésre van szükség – mutattak rá az előterjesztésben.

A bérfejlesztéshez szükséges forrás biztosítása a fővárosi feladatok közötti forrás átcsoportosításával, valamint a feladatok felülvizsgálatával lehetséges.

A megállapodás szerint a bérfejlesztés átlagos mértéke 12 százalék, amelyből 5 százalék alapbérfejlesztés és 7 százalék bérfelzárkóztatás célját szolgálja – elsősorban a hiányszakmáknál. Így a bérfejlesztés hatására 5,8 milliárd forinttal emelkedik a bérköltség, illetve a személyi jellegű egyéb kifizetések, ezzel együtt 6,9 milliárd forinttal növekednek a személyi jellegű ráfordítások idén – olvasható az előterjesztésben.

A Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén a képviselők tárgyalhatnak a fővárosi közbeszerzési kft.-re vonatkozó előterjesztésről is, amelyet – mint írták – későbbi időpontban bocsátanak rendelkezésre.