forrás: pixabay.com

Milliárdos a főnyeremény az ötös- és a hatoslottón is

Milliárdos a főnyeremény az ötös- és a hatoslottón is

A hatoslottón egymilliárdot meghaladó, az ötöslottón pedig majdnem kétmilliárd forintos főnyeremény várja a játékosokat. Ezt közölte a Szerencsejáték Zrt. szerdán a médidával.

Azt írták, hogy január elsején sem az ötös-, sem pedig a hatoslottón nem született telitalálat,

így az előbbin 1,85 milliárd várja a játékosokat, az utóbbin pedig 1,116 milliárd találhat gazdára.

A nyeremények mindkét lottón már tíz hete halmozódnak. Jelezték: ha a halmozódás kezdő időpontjától számított egy éven belül tartott utolsó sorsoláson sincs nyertes az adott nyerőosztályban, akkor a halmozódás véget ér. A Szerencsejáték Zrt. ekkor a halmozott összeget még ugyanezen a sorsoláson a nyertest tartalmazó nyerőosztályok nyereményalap-hányadának megemelésére fordítja. Ez eddig még soha nem történt meg. Ha lesz telitalálat, akkor a nyertesnek 90 nap áll rendelkezésére, hogy jelentkezzen nyereményéért, mégpedig az úgynevezett nagynyertes-vonalon, amely ezen az oldalon és az értékesítőhelyeken is megtalálható. Fontosnak nevezték, hogy a nyertesnek Magyarországon nyitott folyószámlával kell rendelkeznie, mivel a nagy összegű nyeremények kifizetése minden esetben banki átutalással történik.

Kapcsolódó cikkek