Új eszközöket kapnak bizonyos iskolák

Új eszközöket kapnak bizonyos iskolák

www

Maruzsa Zoltán elmondta, mintegy ötvenezer tanár, a pedagógusok csaknem harmada vesz majd részt informatikai továbbképzésen, hogy a beszerzett eszközöket minél felkészültebben használják az oktatás során. A következő tanévben olyan digitális fejlesztések valósulnak meg, amelyek az oktatás minőségének javításához nagyban hozzájárulnak majd – jelentette ki a helyettes államtitkár. Elmondta, a digitális korszakváltás egyik eleme az informatikai eszközök biztosításában rejlik, az iskolai gépparkok, szerverek és az internet-hozzáférés területén szükségesek fejlesztések. Fontosnak nevezte azt is, hogy rendelkezésre álljanak digitális tananyagok, tartalmak.

Maruzsa Zoltán közölte, összesen 26 milliárd forintot fordítanak jelenleg és a következő tanévben európai uniós és költségvetési forrásokból arra, hogy szélessávú internet legyen az iskolákban. A fejlesztések folyamatosan zajlanak, eddig 262 helyszínen megtörtént a kiépítés, és az év végéig még további 2000 helyen lesz szélessávú internet – tette hozzá. Kitért arra, az oktatásban a digitális átállás népszerűségét jól mutatja a kormány által kezdeményezett digitális témahét sikere: a 2017-es programhoz 927 iskola csatlakozott.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke elmondta, az idén 45 000 laptopot és 800 osztálynyi, 24 000 tabletet már beszereztek. Jelenleg folyamatban van 5 ezer  projektor és 3000 interaktív tábla beszerzése. Az ősszel ezek az eszközök is eljutnak az intézményekhez – tette hozzá. Közölte: a felsorolt eszközök a konvergenciarégióba kerültek. A központ ugyanakkor a saját költségvetéséből 6,3 milliárd forintot biztosított eszközbeszerzésre a közép-magyarországi régió intézményei számára. Az iskolákba 20 000 informatika eszköz került, főként asztali számítógép, laptop és tablet. A pedagógusok már említett képzései várhatóan ősszel indulnak – mondta Hajnal Gabriella. Fontos célként jelölte meg, hogy jövőre minden ötödikes kezébe tablet kerüljön, és megtanítsák nekik a használatát.