Többen kezdhetik meg tanulmányaikat ezen az egyetemen

Többen kezdhetik meg tanulmányaikat ezen az egyetemen

A következő tanévben csaknem hatezer elsőéves kezdheti meg tanulmányait a Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE), 14 százalékkal többen, mint az előző évben; idén az állami ösztöndíjasként felvett hallgatók száma és aránya is növekedett. Erről tájékoztatta az oktatási intézmény csütörtökön a médiát.

Szeptembertől 5846 elsőéves kezdheti meg tanulmányait az egyetemen. Tavaly az általános felvételi eljárásban 5143-an kerültek be, így idén 14 százalékkal több az újonnan felvett hallgatók száma – olvasható a közleményben. 

Hozzátették, a jelentkezők többsége a turizmus-vendéglátás, a gazdálkodási és menedzsment, a kereskedelem és marketing, a gazdaságinformatikus, valamint a pénzügy és számvitel alapképzési szakot választotta. Azt írták, összességében elmondható, hogy gazdasági képzésekre a BGE vette fel idén a legtöbb hallgatót az országban. Ismertették továbbá: az állami ösztöndíjasként bekerült hallgatók száma és aránya is növekedett. Idén a felvett hallgatók több mint fele állami ösztöndíjasként kezdi meg tanulmányait az egyetemen.