a Balaton lemenő napban, fotó: pixabay.com

Stabil a Balaton Fejlesztési Tanács helyzete

Stabil a Balaton Fejlesztési Tanács helyzete

A Balaton Fejlesztési Tanács további működését az új kormány támogatja, hiszen ez az egyetlen olyan testület, amely az összes érintett térséget, régiót, megyét egy asztalhoz ülteti az ágazatokkal együtt. Ezt mondta Szabó Mátyás, a tanács új elnöke, vidék- és területfejlesztési államtitkár az MTI-nek a szervezet siófoki ülését követően pénteken.

A BFT elnökeként nem tartja szükségesnek változtatni a szervezet belső működésén, de mint államtitkár tudja, hogy a közeljövőben módosítani fogják a területfejlesztési törvényt, ami kihatással lesz a kiemelt térségek életére, így a Balaton-régióért felelős BFT működésére is. A tanácsülésen Sipos Katalin, az Élő Környezetért Felelős Minisztérium helyettes államtitkára arról beszélt, hogy korábban kormányhatározat született a Nemzeti Természet-helyreállítási Terv elkészítésről, amihez azonban nem rendeltek forrást, így nem készült el a szeptember elsejei határidőre.

“Az új, Európai Bizottsággal is egyeztetett határidő ez év vége lesz”

– jelezte. Az elkészülő változat széleskörű társadalmi egyeztetést követően válhat véglegessé, 2050-ig meghatározva majd a végrehajtandó feladatokat.

Horváth Angéla, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a Balaton vízszintje az előrejelzések szerint még októberben is csökkenni fog.

“Az éghajlatváltozás miatt a vízgyűjtő területekről csökken a hozzáfolyás, miközben nő a tó párolgási vesztesége. Tavaly a sokéves átlagnál 12 százalékkal több, ezer tómilliméternyi víz párolgott el a Balatonból”

– ismertette.

Kitért arra is, hogy ötévente új nádasminősítést kell végezni a Balatonon. A 2027-ben megszülető új nádminősítés hatósági engedélyével szükséges lesz rögzíteni a mintegy ötezer balatoni víziállás helyzetét, szabályozását, és az illegális építmények szankcionálását.

Beszámolt arról, hogy sok bejelentés érkezik a tó alacsony vízállása miatt a mederben láthatóvá vált tárgyakról. Stégeket, víziállás-roncsokat, horgászkarókat, vízi sporteszközök maradványait, kishajók alkatrészeit távolították el eddig a tómederből. Említést tett arról, hogy a strandolók behordják, bedobálják a partvédművek köveit, amik vízszintemelkedéskor veszélyforrásokká válhatnak, ezért felveszik a kapcsolatot a tóparti önkormányzatokkal, hogy tisztítsák meg a strandjaik előtti mederszakaszokat. Az igazgató kitért arra, hogy a tavaly életbe lépett új vízparti szabályozás lehetővé teszi 2030-ig az abban nem szereplő csónakkikötők legalizálást, ha kellő módon bizonyítják azok múltját az üzemeltetői.

“A 80 balatoni csónakkikötő negyede nem rendelkezik engedéllyel”

– mondta.

Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója az éghajlatváltozásnak a Balatont érintő hatásairól beszélt, kiemelve a vízhőmérséklet emelkedését, a sósulást, az alacsony vízállást, az algavirágzásokat és az árvaszúnyog-rajzásokat.

Példaként említette, hogy az idén nyáron, az első hőhullám idején 3-5 méter mélyen is közel 30 fokosra melegedett a víz, amely eddig ismeretlen jelenség volt. A főigazgató elmondása szerint az árvaszúnyogok megítélése ellentmondásos, hiszen miközben jelenlétük rendkívül zavaró, az idén is mintegy tízezer tonnányi szervesanyagtól szabadították meg a Balatont. Fekete Tamás, a Magyar Turizmus Szövetség elnöke arra mutatott rá, hogy miközben a Balaton az alacsony vízállás mellett is megőrizte vonzerejét, kitűnő vízminőségét, negatívumokra fókuszáló híradások sora hatott károsan a balatoni turizmusra.

Kapcsolódó cikkek