Falusiak (illusztráció), forrás: Pixabay.com

Háromszáz magyar település szabadul meg a kellemetlenségtől

Háromszáz magyar település szabadul meg a kellemetlenségtől

Háromszáz magyar település lakói szabadulnak meg az utcáikon dübörgő kamionoktól napokon belül. Ezt írta Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden közzétett Facebook-bejegyzésében.

A hazánkon áthaladó, 20 tonna feletti tranzit- és a teherforgalom a jövőben csak a meghatározott útvonalakon, elsősorban a gyorsforgalmi úthálózaton közlekedhet.

“Új szabályokat hozunk, és átalakítjuk a vidéki, helyi forgalomszervezést: 56 helyszínen, összesen 262 kilométer hosszan vezetünk be súlykorlátozást országszerte”

– hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve:

a kiskapukat lezárjuk, a falvaink a jövőben nem olcsóbb útvonalak, hanem élhetőbb települések és otthonok lesznek, ahol családok élhetik nyugodtan az életüket.

“A magyar fuvarosokkal pedig szót értünk és megegyezünk. Élni és élni hagyni: élhető feltételek a fuvarosoknak, de élhető települések az ott élőknek”

– olvasható a bejegyzésben, amelyben a miniszter felsorolja az érintett településeket.

Kapcsolódó cikkek