Felvonták a nemzeti lobogót

zászlófelvonás 2015. augusztus 20.Áder János köztársasági elnök (j) és Kövér László, az Országgyűlés elnöke (b) az augusztus 20-i nemzeti ünnepen a budapesti Kossuth téren, ahol a zászlófelvonással és a tisztavatással kezdődött az állami ünnepség 2015. augusztus 20-án, fotó: Koszticsák Szilárd/MTIA Himnusz hangjaira, katonai tiszteletadás mellett felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen a Parlament előtti Kossuth Lajos téren csütörtök reggel.

A központi ünnepi rendezvények nyitó eseménye esőben zajlott. Az ünnepségen részt vett Áder János köztársasági elnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a kormány több tagja, köztük Hende Csaba honvédelmi miniszter, valamint közéleti személyiségek, a diplomáciai testület tagjai és katonai attasék.

A lobogó felvonása után honvédtisztjelöltek teszik le katonai esküjüket. Az érdeklődőket katonai bemutatókkal és zenével várják a Kossuth térre. 
A központi programok között idén is lesz parlamenti nyílt nap, Magyar ízek utcája, a Várkert Bazárnál pedig egész nap családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket. A szokásokhoz híven aratómenetet tartanak, megrendezik a Szent Jobb-körmenetet és az ünnepi programokat tűzijáték zárja a fővárosban.

Áder János államfő szerint “a haza minden előtt” fundamentumot előtérbe helyezve, közösen kell megteremteni a polgári demokráciánk új, 21. századi biztonságát.

Biztonságunk megteremtése ránk vár, hazánk valamennyi polgárára – hangsúlyozta a köztársasági elnök a honvédtisztek augusztus 20-ai, ünnepélyes avatásán elmondott beszédében, kiemelve: “világunk egyre kevésbé hasonlít régi, megszokott önmagára”. Tíz évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy egy évtizeden belül visszatér a hidegháború veszélye Európába, hogy recsegni-ropogni kezd az euróövezet, hogy olyan népvándorlás indul, amelynek következményeként Magyarország határait is százezrével ostromolják a bevándorlók – mutatott rá Áder János.

Magyarország évezredes története bizonyította, hogy csak akkor maradhatunk meg, ha van hadseregünk, honvédségünk – hangoztatta Hende Csaba honvédelmi miniszter az augusztus 20-i katonai tisztavatáson tartott köszöntőjében, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren csütörtökön.

Amely országnak jó hadserege van, le tud ülni a nemzetközi tárgyalóasztalhoz – mondta a miniszter, hozzátéve, van mihez segítséget kérnie, van miből segítséget adnia. Hende Csaba hangsúlyozta, hogy a magyarságért, a nemzetért érdemes dolgozni, ha kell harcolni.