Felújított görögkatolikus iskolát és óvodát adtak át

Felújított görögkatolikus iskolát és óvodát adtak át

Háromszázharminchét millió forint európai uniós és hazai forrásból befejeződött Nyíradonyban a Szent Mihály görögkatolikus általános iskola épületének energetikai felújítása és az óvoda kialakítása. Az intézményeket csütörtökön adta át és szentelte meg Kocsis Fülöp érsek-metropolita a hajdú-bihari településen.

Az átadáskor felidézték: az általános iskola 2011-ben került a görögkatolikusok fenntartásába. Az önkormányzati tulajdonban lévő épületben a Hajdúdorogi Főegyházmegye tavaly uniós és hazai támogatásból jelentős fejlesztést valósított meg: a fűtési rendszer korszerűsítése, a homlokzat szigetelése, a nyílászárók cseréje az ott tanuló csaknem négyszáz gyereknek és a nevelőknek korszerű körülményeket biztosít, és a látványosan megszépült iskola a városközpont egyik meghatározó épülete is lett – hangzott el.

Kocsis Fülöp azt mondta: kezdettől nagy igényük volt a görögkatolikus családoknak, hogy óvodai csoportok is induljanak az intézményben. Így a fejlesztés második ütemeként az önkormányzat és a főegyházmegye együttműködése révén megvásárolták, és hatvan gyermek számára kétcsoportos óvodává alakították az éveken át használaton kívül álló régi iskolát. 

A teljes beruházás 337 millió forintból valósult meg. Ebből a Hajdúdorogi Főegyházmegye 160 millió forintot nyert a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) pályázatán, a kormány pedig 177 millió forint hazai támogatást biztosított a beruházáshoz.