Elektromos autó úton, forrás: Trace Hudson/Pexels.com

Biztonságosabb már ez a szerpentines útszakasz

Biztonságosabb már ez a szerpentines útszakasz

Sokkal biztonságosabb és rövidebb lesz az út Szentdomonkos és Borsodnádasd között, a megépült mintegy 7 kilométeres útszakasz fontos eleme a 25. számú főút fejlesztésének. Ezt mondta Juhász Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium Közúti Beruházás Lebonyolítási Főosztályának vezetője pénteken a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.

A főosztályvezető hozzátette: két sávot már meg is nyitottak a vármegyehatáron átívelő szerpentines úton.

Több mint 6 kilométeren korszerűsítették és 2×1+kapaszkodósávos forgalmi sávra szélesítették az utat, amelyen a végleges befejezésig – várhatóan 2026. tavaszig -, 2×1 sávon haladhat a forgalom, ideiglenes forgalomkorlátozás mellett.

Csuzda Gábor Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 3. számú, valamint Horváth László, Heves vármegye 2. számú választókerületének országgyűlési képviselője is a fejlesztés fontosságát hangsúlyozták az itt élők számára.

A most átadott útszakasz kiváltja a Szentdomonkos és Borsodnádasd között található korábbi nyomvonal szűk burkolatszélességgel és kis sugarú ívekkel rendelkező részét.

A jelentős távolsági (Ózd-Budapest) és helyközi buszforgalmat, illetve teherforgalmat lebonyolító főút a régió egyik meghatározó útvonala. A fejlesztés a 23. és 25. számú főutak Bátonyterenye-Ózd közötti fejlesztése elnevezésű beruházás része, amelynek során a másodrendű főút 2×1+kapaszkodósáv forgalmi sávos kialakítással, 10 méteres burkolatszélességgel és 2 méter padkaszélességgel épült meg.

Bár a kivitelezés még zajlik, 2 sávot megnyitottak a 25. számú főút eddig lezárt szakaszán, így a 15 kilométeres kerülőút helyett egy rövidebb és biztonságosabb útszakaszon lehet közlekedni.

A még folyamatban lévő kivitelezés miatt a tavaszi végleges átadásig – ideiglenes forgalomkorlátozás mellett – 40 kilométer/óra sebesség korlátozással lehet közlekedni a szakaszon. A projekt teljes befejezése 2026. áprilisra várható.

Kapcsolódó cikkek