Az Új Európa Alapítvány kurátorai az előző évi munkát mérlegre téve Galli Zsolt vívó, Lugosi László korcsolya, Málnai István úszó és Tóthné Stupián Anikó atlétika edzőt, Sebestyén Zoltán fizika és Zsigó Zsolt informatika tanárt, továbbá Sárközi Gyula táncművész-táncpedagógust és Antók Zsuzsanna gordonkatanárt találta érdemesnek az elismerésre.

Antók Zsuzsa két nagy pesti kerület, a XIV. és XV. zeneiskolásainak cselló szakos növendékeit tanítja a Szent István Király, illetve a Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény pedagógusaként. Növendékei az elmúlt években rendre megnyerték az országos zenei versenyeket. Tavaly még a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is oktatott didaktikát, idén viszont a bolognai rendszer miatt nem indult módszertani képzés. Tanítványai között négyéves és húsz esztendős is található, így átlátja, mik a tehetséggondozás legnagyobb kihívásai. Úgy véli, hogy normál iskolákban a művészetoktatás jobbára arra szorítkozik, hogy információkat tömjön a gyerekek fejébe. Fölháborítónak tartja, hogy a lányai, akik művészettörténetet tanulnak, nem rajzolnak a gimnáziumban, és nem is alkotnak. Szerkesztenek néhány mondatot valamelyik zeneszerzőről, de nem énekelnek.

A tanárnőnél ez természetesen ez másként van, hozzá zenélni mennek a tanítványok. Az ő szakán a nehézség abban áll, hogy a vonós hangszeren nincs kész hang, mint a zongoránál, a gyereknek kell képeznie, ami komplex koordinációt igényel, eltalálni a magasságot, a helyes tartást és a többit is. A szülőknek is nehéz, el kell viselni a még nem szép hangokat. Mindig a gyerekből kell kiindulni, minden csak ezután jön. Mindenkinél máskor mutatkozik meg, vajon tájékozott koncertjáró vagy hivatásos muzsikus szeretne lenni. Van olyan nyolc éves növendéke, akivel négy esztendős korában kezdett foglalkozni.

“Reggelente még pizsamában odaült a csellóhoz és egy órán át nyiszatolta, nem azt játszotta, amit én föladtam, hanem amit ő akart hallani. De olyan élvezetét lelte a játékban, hogy alá kellett rendelnem magam, nagy teret engedtem neki, és csak keveset kértem tőle. Ahogy nőtt, úgy egyre jobban felfogta, hogy mi az, amit neki is el kell sajátítania.” – emlékezett vissza tanítványára Antók Zsuzsa.

Másoknál csak érzi, több van bennük, mint amennyit megmutatnak, ilyenkor türelmesen vár, akár két-három évet is. Figyel a pillanatnyi állapotukra, a nagyobbakkal, ha fáradtnak, kedvetlennek látja őket, először inkább beszélget. Ők már szívesen megnyílnak és beszélnek a problémáikról. Szükséges ez is, mert a családokban nem mindig jut idő ilyesmire. De azt is kiemeli, a pályára készülőknél a szülők nagyon nagy áldozatokat vállalnak. Ez a fajta oktatás nem lehet más, csak nagyon személyes, az órán mindig csak egy tanítvány ül, és ez bizony drága a családnak és drága a fenntartónak is. Harminc növendéke van, ez valóban nagyon sok. Ha nem kellene a két gimnazista lányát eltartania, nem vállalna be szombati órákat. Az éjszaka szinte mindig a számítógép előtt találj, mert a hivatalos adminisztráción túl, a növendékhangversenyek, a versenyprogramok összeállításával is törődnie kell.