Tovább marad, mint gondolta

Tovább marad, mint gondolta

Galambos Lajos

Galambos Lajos ügyvédje, Molnár Lajos megerősítette, hogy a bíróság végzése szerint védence előzetes letartóztatását november 14-ig meghosszabbították. Az ügyvéd érthetetlennek nevezte a döntést, mivel ügyfelét bűnsegédként elkövetett kémkedéssel gyanúsítják.

Ez pedig az ügyvéd szerint ugyanolyan “járulékos bűncselekmény”, mint amivel Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány 2007 és 2009 közötti titokminiszterét és Laborc Sándort, az NBH 2007 és 2009 közötti főigazgatóját gyanúsítják, akikkel szemben a bíróság nem rendelt el kényszerintézkedést. A volt titkosszolgálati vezetők ügyében a Budapesti Katonai Ügyészség Szilvásy Györgyöt kémkedéssel, Laborc Sándort bűnpártolással gyanúsítja.

Nemzetbiztonsági hivatal

Molnár Lajos kiemelte, hogy a csütörtöki döntés ellen azonnal fellebbeztek. Megjegyezte továbbá, hogy védencét  pénteken hallgatják ki ismét a Budapesti Katonai Ügyészségen. Az FB azzal indokolta az előzetes letartóztatás fenntartását, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén továbbra is fennáll szökésének, elrejtőzésének veszélye.

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa július 14-én rendelte el Galambos Lajos előzetes letartóztatását. Szilvásy György és Laborc Sándor esetében ugyanakkor a bíróság helybenhagyta a korábbi döntést, amely velük szemben nem rendelt el kényszerintézkedést.