Elmarasztalta a bíróság az őszödi beszéd kiszivárogtatóját

Elmarasztalta a bíróság az őszödi beszéd kiszivárogtatóját

ítélet

A bíróság az alperest eltiltotta a további jogsértéstől, és kötelezte, hogy az ítélet rendelkező részét saját költségén hozza nyilvánosságra a Heti Válaszban és az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A bíróság arra is kötelezte az alperest, hogy Szili Katalinnak fizessen nem vagyoni kártérítésként 1,5 millió forintot és a kamatait. Lakatos Péter bíró az ítélet indoklásában kifejtette, Szabó Bálint nyilatkozataiban egyértelműen tényállításokról van szó, amelynek az a lényege, hogy Szili Katalin részt vett az őszödi beszéd nyilvánosságra hozatalában, ő volt az egyik kiszivárogtató.

Az alperes 2013 májusában a Heti Válaszban megjelent interjújában nem nevezte meg konkrétan a felperest, csupán három keresztnevet – Katalin, Imre, Ferenc – említett, de röviddel később már teljes névvel, azonosítható módon beszélt Szili Katalinról. Szabó Bálint nyilatkozataiban mindvégig azonos történet jelenik meg, az, hogy 2006 nyarán Rózsa-Flores Eduardo lakásán volt, amikor három vezető politikus a nyilvánosságra hozatala előtt meghallgatta az őszödi felvételt – ismertette a bíró. Rózsa-Flores Eduardo már nem él, Szili Katalint, Baja Ferencet és Szekeres Imrét (akkor mindhárman MSZP-s politikusok voltak) tanúként hallgatták meg, és mindannyian határozottan cáfolták az alperes állítását. A bíróság többször is felszólította Szabó Bálintot, hogy mutassa be azokat a bizonyítékokat, amelyek állítása szerint alátámasztják szavait, ennek azonban nem tett eleget – tudatta Lakatos Péter. 
A pályafutását a Fidesz támogatásával induló független polgármesterjelöltként kezdő, később a Fiatal Baloldalban, az MSZP-ben és a Demokratikus Koalícióban is politizáló Szabó Bálint a tárgyalás után újságíróknak azt mondta, fellebbez a Szegedi Törvényszék döntése ellen.