Elfogták a testvéreket, akik durva dolgokat tettek kislányokkal

Elfogták a testvéreket, akik durva dolgokat tettek kislányokkal

Kiskorú sérelmére, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem és gyermekprostitúció kihasználása miatt vádat emeltek egy fővárosi testvérpár ellen. Erről tájékoztatta a fővárosi főügyész csütörtökön a médiát.
Ibolya Tibor közölte azt is, hogy egyikük ellen többrendbeli, bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítése miatt is vádat emeltek.

A vádirat szerint a 27 éves nő a 2017-2018-ban abból élt, hogy magyar nők prostitúcióját szervezte előbb az Egyesült Királyságban, majd Budapesten. Ennek érdekében ingatlanokat bérelt, amelyeket bordélyházként üzemeltetett. Gondoskodott arról, hogy a szexuális szolgáltatást nyújtó sértettek az ügyfelek rendelkezésére álljanak, az interneten hirdette a szolgáltatásokat, telefonon egyeztetett a hirdetésekre jelentkező ügyfelekkel, meghatározta az árakat és döntött a bevételek elosztásáról. Egy időben négy-nyolc sértettet használt ki ilyen módon és csaknem 6,8 millió forintra tett szert.

Magyarországon a nő beszervezett egy kiskorú lányt is, amiben féltestvére volt segítségére.

“A 22 éves férfi először érzelmileg került közel a lányhoz, majd testvérével fokozatosan bevonták a prostitúciós tevékenységbe. Megtiltották neki, hogy erről bárkinek beszéljen és a telefonját is ellenőrizték. Amikor a kiskorú ki akart szállni, a férfi szóbeli és fizikai erőszakkal ezt megakadályozta”

– ismertette a főügyész.

Kapcsolódó cikkek