fotó: pixabay.com

Deák Dániel: komoly fordulatot hozott Novák Katalin államfővé jelölése

Deák Dániel: komoly fordulatot hozott Novák Katalin államfővé jelölése

Megválasztása esetén ő lesz Magyarország történetének első női és egyben az eddigi legfiatalabb köztársasági elnöke. Erről beszélt a XXI. Század Intézet vezető elemzője csütörtökön.

Deák Dániel úgy fogalmazott, Novák Katalin társadalmi megítélése rendkívül pozitív, aminek köszönhetően könnyen be tudja tölteni azt a legfontosabb államfői feladatot, hogy megtestesítse a nemzet egységét. Az elemző szerint az új köztársasági elnök tevékenysége a széles nyilvánosság előtt az eddigieknél még láthatóbb lesz. Ezt segíti, hogy igen aktív a közösségi médiában, ami az eddigi államfőkre egyáltalán nem volt jellemző.

“Várhatóan a miniszterként is képviselt családpolitikát államfőként is erőteljesen képviseli majd, emellett nemzetközi téren is aktív szereplő lehet hivatali ideje alatt a több nyelven is beszélő politikus”

– írta.

Deák Dániel arra is kitért: a baloldal láthatóan nem tudott mit kezdeni Novák Katalin jelölésével, hosszú és meglehetősen kínos casting után végül azt a külföldön élő és belpolitikai beágyazottsággal nem rendelkező Róna Pétert választották saját jelöltnek, aki még a baloldal táborát is erőteljesen megosztja.

Kapcsolódó cikkek