fotó: Pixabay.com

Száztíz kicsinek van már hely

Átadták a kecskeméti Mercedes-gyár bővített Csillag Bölcsődéjét és Óvodáját, amely így már több mint száztíz gyermek ellátását tudja biztosítani. Ezt közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

A vállalat tájékoztatása szerint a beruházással a bölcsődei csoportok száma kettőről négyre emelkedett, az óvodában pedig három új csoportszobát alakítottak ki. A fejlesztés eredményeként a gyár közvetlen közelében működő és a vállalat munkatársai részére kialakított intézmény több mint 50 bölcsődés és mintegy 60 óvodás számára biztosít férőhelyet. A következő ütemben az óvodai udvar megújítását tervezik.

A közleményben idézték Christian Dickertet, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatóját, aki az átadón kiemelte: a kecskeméti gyár növekedésével párhuzamosan a csapat is bővül, így kiemelten fontos a munkatársak és családjuk támogatása a mindennapokban.

“A kapacitásbővítés a családias környezet biztosítása mellett a vállalat munkáltatói vonzerejét is növeli”

– tette hozzá.

Az intézményben a jól bevált pedagógiai program folytatódik, amelynek fókuszában a sokoldalú fejlesztés, az önállóság, a mozgás és az egészségtudatos szemlélet áll.

A gyermekek már kisgyermekkorban megismerkedhetnek az idegen nyelvekkel, az óvodai programban pedig az úszásoktatás, különféle sportfoglalkozások és kirándulások is helyet kapnak. A nagycsoportosok számára a Mercedes-Benz Iskolával együttműködve iskola-előkészítőket szerveznek, részben német anyanyelvű pedagógusok vezetésével. Az intézmény egy olyan regionális oktatási hálózat része, amely a kisgyermekkortól a felsőoktatásig biztosítja az egymásra épülő nyelvi és oktatási lehetőségeket.

A több mint 5000 embert foglalkoztató kecskeméti gyár területe a 2022-2026-os üzleti terv részeként megvalósult, mintegy egymilliárd eurós beruházás nyomán 440 hektárra bővült.

Az üzemben az újabb Mercedes-Benz modellek gyártásának felfutásával a jövőben további létszámnövekedéssel számolnak. A nyilvános cégadatok szerint a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. szinte teljes egészében exportértékesítésből származó árbevétele 2025-ben 3,064 milliárd euró volt, ami több mint 1,107 milliárd euróval maradt el a 2024. évi értéktől. Adózott eredménye 66,480 millió euróra nőtt az egy évvel korábbi 57,596 millió euróról.

Kapcsolódó cikkek