Szombaton komolyzene tölti meg Debrecen belvárosát

Szombaton komolyzene tölti meg Debrecen belvárosát

Szombaton komolyzene tölti meg Debrecen éjjeli belvárosát a Kodály Filharmónia szervezésében, a főtéren Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, Vigh Andrea Liszt-díjas hárfaművész és a Kodály Filharmonikusok adnak koncertet.

A rendhagyó esten a Klasszikusok éjszakája, a Cziffra György-emlékév, a vadonatúj Debreceni Ünnepi Játékok és a Debreceni Virágkarnevál “találkozik”.

A Klasszikusok éjszakája helyszínei a város történelmi terei: a Református Nagytemplom előtti Kossuth tér, a templom mögötti Emlékkert és a Dósa nádor tér, emellett a belvárosi teraszok is bekapcsolódnak a rendezvénybe – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

A Klasszikusok éjszakája fő hangversenye a Cziffra György Fesztivállal közös koncert, melynek műsorán Rahmanyinov 2. zongoraversenye, Debussy Két tánc és Holdfény című művei mellett részletek hangzanak el a Ben Hurból Somogyi-Tóth Dániel vezényletével.

A hangversenyt a Kodály Kórus Nyáresti hangulatkoncertje követi az Emlékkertben, mely programjában az évad műsorából szemezgetnek és igazi nyáresti kikapcsolódást ígérnek a Kodály Kórus énekesei. A szerenádokkal, vidám dallamokkal és kiváló zenékkel tarkított koncert házigazdája az énekkar karnagya, Kocsis-Holper Zoltán lesz.

A Belvárosi szerenád késő este veszi kezdetét, több helyszínen egyszerre hangzanak fel kiskoncertek a teraszokon.

Az éjszakát a 23.15-kor kezdődő Egy kis éji zene zárja, azaz Mozart G-dúr szerenádja a Kodály Filharmonikusok művészeinek előadásában a Dósa nádor téren.

Az idei Klasszikusok éjszakája a Coopera szervezésében megvalósuló I. Debreceni Ünnepi Játékok része, melyen tíz napig a zene, a színház és az opera lesz a főszereplő.

Kapcsolódó cikkek