Az Anna and the Barbies koncertezett az Eurosonic Noorderslag fesztiválon

Az Anna and the Barbies koncertezett az Eurosonic Noorderslag fesztiválon

Sikerrel szerepelt az Anna and the Barbies zenekar a hétvégén zárult Eurosonic Noorderslag fesztiválon a hollandiai Groningenben. Ezt közölte szerdán a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. az MTI-vel.

A zenekar a Magyar Rádió küldötteként vett részt a groningeni fesztiválon, ahol Nagyszínházban adott 45 perces koncertet még január 17-én. Mint írják, “a teltházas koncert azért is különleges, mert a fesztiválon ritkán fordul elő, hogy egy zenekar előadását elejétől a végéig végighallgatja a közönség.”

A koncertet – amelyet a svéd közrádió munkatársai rögzítettek – a Petőfi Rádió Eleven műsorában is meghallgathatják az érdeklődők január 24-én 23 órától. A fesztiválon 39 nemzet 337 zenekara, előadója lépett fel összesen több mint 38 ezer érdeklődő előtt.

Az Anna and the Barbies a pénteki nagykoncert után szombat délután a Feithhuisban adott akusztikus koncertet, este pedig felléptek a Jazzcafe de Spieghelben is, mindkét helyen teltház előtt. Az együttes számos fesztiválra kapott meghívást, köztük a hollandiai Lowlandsre is.