Új úton a magyar kultúra

MagyarHáz

Balog Zoltán szerint a Balassi Intézet és a magyar külügyi diplomácia offenzívában van, új külképviseletek nyílnak, és például az átalakítások nyomán a tallinni magyar intézetre a korábbinál is komolyabb szerep hárul majd. Emelkedhet a magyar kulturális diplomácia költségvetése, és a forrásokat egységesítik. “A 21. század, a multimédia, a digitalizáció eszközeivel kell külföldön bemutatni a magyar kultúra értékeit” – hangsúlyozta. A tárcavezető kiemelte: jól működik az a finanszírozási rendszer, amelyben a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretéből is támogatnak kultúrdiplomáciai programokat. Példaként említette a budapesti horvát gimnázium fellépését Zágrábban, amelyet a nagy sikert követően a visszahívások nyomán újabbak követtek. Balog Zoltán azt mondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumában zajló néhány változás is azt szolgálja, hogy a magyar kultúra nemzetközi “önprezentációja” erősödjön.

“Létrehoztuk a nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkárságot, amelynek feladata a Magyarországon a különböző szakpolitikákban alkalmazott kreatív megoldások összegyűjtése és bemutatása külföldön. Az ösztöndíjasok Magyarországra csábításában már eddig is eredményes együttműködés zajlott” – szögezte le Balog Zoltán. 
Úgy vélte, Magyarországnak a globalizációra és más problémákra adott válaszai sok esetben versenyképesek más országokéival. Megemlítette, hogy Franciaország közfoglalkoztatási programjaival hasonló lépéseket tett, mint Magyarország, Lengyelországban pedig sikerrel zajlott le a tankönyvellátás állami kézbe vétele. Balog Zoltán kitért arra, hogy Magyarországon is tanulmányozásra érdemes a baseli Art Expo, a világ egyik legnagyobb művészeti vására. Hozzátette, az évtizedekkel ezelőtt egy zsidó származású magyar műkereskedő, László Károly által indított kiállítás nagyon sikeres rendezvény, Miamiban és Hongkongban is átvették és megrendezik.

Hatos Pál főigazgató a Balassi Intézet öt fő célkitűzéséről – a kulturális progresszióról, kulturális örökségünk védelméről, a magyar nyelvi kultúra ápolásáról, a mobilitásról, valamint a kapcsolatépítésről – beszélt és ismertette az elmúlt időszak ezeket szolgáló eredményeit. Mint mondta, a célkitűzésekhez a Balassi Intézet egységes országképe párosul. 
A progresszió témakörében megemlítette a berlini Cinema Total sikerét, a pekingi magyar intézet megnyitását a Design Terminál brandjével. A kulturális örökség ápolásáról szólva Hatos Pál hangsúlyozta, hogy tavaly nagy sikerrel, 1,1 millió látogató mellett zajlott le Washingtonban a Smithsonian Folklife Festival, a világ legnagyobb népművészeti fesztiválja, amelynek díszvendége volt Magyarország. Hatos Pál szerint ez a siker az amerikai magyar közösségekre, valamint a magyar-amerikai kapcsolatokra egyaránt erősítő hatással van.

A főigazgató kitért a magyar nyelv népszerűsítése érdekében tett lépésekre, találkozókra, a külföldi tudományosságban való 90 éves magyar jelenlét további erősítését célzó rendezvényekre. Kiemelten szólt a Publishing Hungary Programról, amelynek keretében idén több mint negyven könyvfesztiválon vesznek részt a magyar irodalom képviselői Helsinkitől Belgrádon, Szófián és Moszkván keresztül Isztambulig. Hangsúlyozta a Balassi Intézet részvételét az európai uniós kulturális diplomáciában. 
A Balassi Intézethez tartozó külföldi magyar intézményhálózat tagjai immár húsz ország 23 városában megtalálhatók. Az intézetek igazgatóinak budapesti találkozója idén a Rubik-év jegyében zajlik, A kocka el van vetve címmel a kreatív ipar és a kulturális diplomácia kapcsolatára koncentrál.

Kapcsolódó cikkek