Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója a megemlékezésen Latinovits Zoltánt “a magyar színház- és filmművészet egyik legsugárzóbb, legnyugtalanabb alakjának” nevezte.

Kiemelte, Latinovits emléke nem halványult el, mert amit képviselt, az túlmutatott szerepeken, színházakon, korszakokon.

Felidézte, hogy a színész nem volt simulékony alkat, ami a kommunista diktatúra éveiben súlyos következményekkel járt: mellőzték, szakmailag ellehetetlenítették. A főigazgató fontosnak nevezte, hogy a művész halála után ötven évvel ne csupán a legendát ünnepeljük, hanem az embert is megértsük.

“Azt az embert, akit egy rendszer nem tudott, vagy nem akart befogadni, de akinek művészete mégis túlélte a rendszert”

– fogalmazott.

Móczár Gábor kitért a Nemzeti Örökség Intézetének feladatára is, ami szerinte nem pusztán az emlékezés.

“Nemcsak megőrizni kell a neveket, a sírokat, az évfordulókat, hanem segíteni abban, hogy a mögöttük álló sorsok érthetővé, átélhetővé váljanak a jelen és a jövő számára”

– fejtette ki.

Iváncsics Zsolt polgármester a magyar költészet “egyik legnagyobb tolmácsolójaként” is méltatta Latinovits Zoltánt.

Mint kifejtette, Balatonszemes emlékezetében különleges helye van a “színészkirálynak”, hiszen a település nemcsak nyaralóhelye volt a családnak, hanem otthona, menedéke, lelki kötődése. A szemesi utcák, a tó csendje mind részese volt annak a világnak, ahol Latinovits Zoltán önmaga lehetett – idézte fel. A polgármester emlékeztetett arra, hogy a színész sorsa Balatonszemesen ért véget 1976. június 4-én.

“Ez a település lett örök nyughelye, emlékének egyik legfontosabb őrzője, ahol a sírja ma is zarándokhely”

– fogalmazott.

A megemlékezésen Havas Judit Artisjus-díjas előadóművész, Latinovits Zoltán hajdani tanítványa közös emlékeit idézte fel a “színészkirállyal”.

Színpadi alakításairól szólva úgy fogalmazott, szuggesztív indulatok, belső tűz, az érzelmek és az értelem harmóniája jellemezte. Minden alakítását, versmondását a kérlelhetetlen igényesség és megszállottság hatotta át – fogalmazott.

“Megbabonázó jelenség, mágikus erő, egy ámulat volt!”

– idézte fel az előadóművész, aki szerint örökre bevésődött egy-egy előadása, a színpadi létének hitelessége, katartikussága.

“Máig nem tisztázott, hogy halála öngyilkosság vagy baleset volt, hiszen tervei voltak “

– mondta Havas Judit.

“Idén lenne 95 éves, és 50 éve érezzük mérhetetlen hiányát”

– zárta beszédét az előadóművész, majd a résztvevők megkoszorúzták a színész síremlékét.