Fodorné Molnár Márta, az MTE rektora kiemelte: az idén minden eddiginél szélesebb körből érkeztek résztvevők a versenyre, 24 ország fiatal művészei Párizstól Budapesten át Tokióig tették meg az utat azért, hogy megmutathassák tudásukat.
“Az esemény a tehetséggondozás egyik kiemelkedő fóruma lett, ahol egyszerre ünnepelhetjük a táncművészet időtlen értékeit és a fiatal tehetségek jövőbe mutató erejét”
– fogalmazott, köszönetet mondva a szervezőknek, a mestereknek, a zsűritagoknak és a támogatóknak azért, hogy az egyetem ismét megrendezhette a balettversenyt. Kiemelte: a fiatal táncművészek számára az itt eltöltött öt nap nem csupán megmérettetés és edukációs folyamat volt, de kapcsolatokat teremtettek, inspirációkat nyertek, és életre szóló élményekkel gazdagodhattak, miközben hidat építettek különböző országok, művészeti egyetemek és tradíciók között. Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára kiemelte: az esemény azt ünnepli, hogy a fiatal művészek tehetsége, munkája és kitartása képes újra és újra megszületni a színpadon.
Ők azok, akik továbbviszik azt az örökséget, amelyet nemzetünk kulturális életének nagyjai hagytak ránk, és akik új színekkel, új látásmóddal gazdagítják a világ táncművészetét.
A versenyt szervező Magyar Táncművészeti Egyetem fennállásának 75. jubileumáról szólva hangsúlyozta: háromnegyed évszázadnyi tudás, hagyomány, szenvedély és alkotói erő áll mögöttük.
“Ez az intézmény nem csupán oktatási helyszín, élő műhelye mindannak, amit a magyar táncművészet jelent. Olyan mesterek, előadók generációi kerültek ki falai közül, kik hazánkat a világ kulturális térképére rajzolták és újra meg újra rajzolják”
– fogalmazott.
Arról beszélt, hogy a tánc egyszerre őriz hagyomány és nyit kaput a kortárs világ felé.
“A néptánc mély gyökerei, a klasszikus balett magas mércéi és a kortárs tánc határfeszegető ereje együtt alkották azt a sajátos hangot, amelyről tudja a világ, ez Magyarország hangja”
– mondta, majd hangsúlyozta: az egyetemekkel közösen kialakított új struktúrájukban a táncművészeti egyetem is szárnyakat kapott és új utakra tört. Ennek egyik legkülönlegesebb, a világ balettművészetének nyújtott ajándéka a Budapest Ballet Grand Prix, immáron harmadik alkalommal is – emelte ki. A Grand Prix-t Valentina Mascini (Conservatory of Ballet and Dance Annarella Sanchez – Kuba) vehette át.A junior kategória első helyezettje Victoria Carrillo (Master Ballet Academy – Egyesült Államok), a második Alexandra Grigore (National College Of Art Octav Bancila Iasi – Románia) lett, harmadikként Abilmansur Syrmanov (Kazakh National Academy of Choreography – Kazahsztán) végzett. A szenior kategória első díját Kenshin Kimura (John Cranko Schule – Japán) nyerte el, a másodikat Karen Satomura (MTE – Japán), míg a harmadik Daeun Joung (The City Ballet – Dél-Korea) lett.












