Második alkalommal szervezik meg a Dióhéj Irodalmi Találkozót

Második alkalommal szervezik meg a Dióhéj Irodalmi Találkozót

Második alkalommal szervezik meg a Dióhéj Irodalmi Találkozót, a neves írók, költők, zenészek és zenekarok részvételével szervezett rendezvényt vasárnap tartják a Nógrád megyei Diósjenőn - olvasható a Magyar Írószövetség által szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a tavaly útjára indított irodalmi-művészeti kezdeményezés, amelynek egyik célja, hogy az irodalmi élet előadói és művei minél közvetlenebbül, minél többekhez jussanak el, lefedve a vidéki régiókat is, idén is folytatódik. Az eseményt a Börzsöny lábánál fekvő Diósjenő szabadtéri színpadán tartják meg.

A Dióhéj Irodalmi Találkozón koncertet ad Gereben Zita, fellép az Apnoé Zenekar és a Hungarian FolkEmbassy.

Lázár Balázs és Tallián Mariann Barangoló címmel tartanak gyerekműsort, majd előadást tart a Szabotázs Színház Műhely. Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke moderálásával beszélgetéseket tartanak, amelynek résztvevői Dániel András író; Csepregi János író, költő; Bek Timur költő; Weiner Sennyey Tibor író, költő, múfordító; valamint Bene Zoltán író lesznek.

A rendezvényre a belépés díjtalan. Az esemény a Nemzeti Kulturális Alap és az Orpheusz Kiadó támogatásával valósult meg – áll az összegzésben.

Kapcsolódó cikkek