bor, zene, fotó: pixabay.com

Újdonság a Bőköz fesztiválról

Újdonság a Bőköz fesztiválról

Új közösségi tér és egy huszonnégy férőhelyes apartmanház jön létre a Bőköz Fesztivál egyik településén, a Baranya megyei Ormánságban fekvő Drávacsehiben. Ezt közölték a projekt megvalósítói hétfőn.

Az egykori vadászház helyén kialakítandó közösségi tér és szálláshely az Andrásfalvy Bertalan Országos Mintaprogram részeként valósul meg, amelyet tavaly ősszel indított a Forrás Kulturális Alapítvány.

A mintaprogram célja, hogy folyamatos kulturális jelenlétet biztosítson az Ormánság négy községében, a Bőköz Fesztiválnak otthont adó Kémesen, Szaporcán, Tésenfán és Drávacsehiben.

Az alapítvány közleménye szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló, a tájegység építészeti jellegét tükröző épületben – amelynek alapkövét a hétvégén tették le – egy 24 férőhelyes szálláshely létesül a következő hónapokban, majd ehhez kapcsolódva jön létre egy olyan közösségi tér, amely műhelymunkára, kézműves foglalkozásokra, táborozásokra is alkalmas. Pataki András, a Bőköz Fesztivál igazgatója, a mintaprogram vezetője szerint a MaloM befogadó színházi programban már egész évben láthatnak színházi előadásokat mind a négy település lakói és az új beruházás is “része annak a közös gondolkodásnak, amely segíthet új dimenziót, perspektívát mutatni az Ormánságban”.

A közleményben idézik Hoppál Péter kulturális alapellátásért felelős miniszteri biztost, a Bőköz Fesztivál védnökét is, aki szerint a hét éve elindított kulturális alapellátási kezdeményezés “legambiciózusabb térségfelemelő projektje az ormánsági Andrásfalvy Bertalan Országos Mintaprogram”.

Németh Tamás, Drávacsehi polgármestere szerint a hagyományos technológiákkal készülő, fontos népességmegtartó erővel bíró beruházással olyan létesítmények jönnek létre, amelyek a művészek és a művészet állandó jelenlétét biztosíthatják egész évben a településen.

Kapcsolódó cikkek