Ilyen bemutatókat terveznak az Újszínházban

Ilyen bemutatókat terveznak az Újszínházban

Három új bemutatóval jelentkezik a 2020/2021-es évadban az Újszínház, melynek társulata a októberben gálaesttel mond köszönetet a koronavírus-járvány idején a munkájukban erőn felül dolgozóknak.

Dörner György színművész, az Újszínház igazgatója augusztus 19-én vehette át munkája elismeréseként a Kossuth-díjat. Ezzel kapcsolatban az M1 aktuális csatorna hétfői adásában elmondta, hogy soha nem a díjakért dolgozott,

hanem azért, mert szereti a hivatását, az azonban “plusz öröm”, ha a munkáját észreveszik.

Az Újszínház rövidesen kezdődő évadára kitérve az igazgató közölte, három premiert terveznek.
Csiszár Imre rendezésében Zilahy Lajos Fatornyok című drámáját láthatja a közönség; a szülőföldtől való elszakadásról szóló darab kapcsolódik a trianoni döntés századik évfordulójához is.

Dörner György elmondása szerint a színmű egy olyan időszakról szól, amelyet kevés darab dolgozott még fel: a bécsi döntések után, a második világháború utáni utolsó nyáron játszódó előadás egy bajor származású férj és székely felesége drámáját ábrázolja.

Gyurkovics Tibor Császármorzsa című abszurdja “nagyszerű írás, fürödni lehet a szerepekben” – méltatta az igazgató az idei műsorban szintén szereplő, kétfelvonásos színpadi művet. Mint hozzátette, a darabban egy férfi mellett hét nagyszerű női szerep van, ami nagy súllyal esett latba a választásnál, hiszen az Újszínház rengeteg tehetséges színésznővel büszkélkedhet.

Az évad második felében láthatja a közönség Miklós Tibor és Kocsák Tibor Fatia Negra című rockoperáját Nagy Viktor rendezésében.

“Jókai Szegény gazdagok című regényének feldolgozása remélhetőleg közönségvonzó borzongás lesz”

– mondta el Dörner György, hozzátéve, jelenleg mintegy negyven produkciót tartanak repertoáron.

Mint megjegyezte, a nézők a járványhelyzet miatt elmaradt előadásokra megváltott jegyeknek mindössze 6 százalékát váltották vissza, ami természetesen hatalmas öröm volt a teátrum számára.

Az Újszínház október 27-én Köszönjük! címmel gálaműsort ad a koronavírus-járvány alatt munkájukban erőn felül dolgozók számára, a teátrum teljes társulatának részvételével. Dörner György elmondása szerint az est tiszteletadás a járványhelyzet idején dolgozók számára. A gálaműsorban minden fellépő azt adhatja elő, amihez a legjobban ért: a zenei betétek mellett táncos produkciókat, valamint népszerű jeleneteket is láthat a közönség.

Dörner György elárulta, hogy ő Nagy Zoltánnal készül egy duettre a La Mancha lovagjából: Don Quijote és Sancho dalát fogják előadni.

Kapcsolódó cikkek