a világot jelentő deszkák, forrás: pixabay.com

A híres rockballadát mutatják be a Városmajorban

A híres rockballadát mutatják be a Városmajorban

A Szörényi-Bródy szerzőpáros Kőműves Kelemen című rockballadáját mutatják be a Városmajori Szabadtéri Színpadon pénteken, több mint 40 évvel az ősbemutató után.

A darab több mint 40 éves, de mondanivalója most is aktuális – emelték ki a színház közleményében, hozzátéve, a Bródy-Szörényi páros rockoperák sorozatát írta meg, mindig a magyar kultúrából és történelemből merítve.

A Zikkurat Produkcióval közös előadást Alföldi Róbert rendezésében láthatja a közönség. A Déva várát építő kőművesek történetéből Sarkadi Imre írt novellát és töredékben maradt drámát, amelyből Ivánka Csaba készített szövegkönyvet.

A rockballadát Bródy János dalszövegeivel és Szörényi Levente zenéjével 1982-ben mutatták be a Pesti Színházban Marton László rendezésében, Hegedűs D. Géza címszereplésével, Novák Ferenc koreográfiájával.

Benkő Nóra, a színház igazgatója korábban úgy nyilatkozott, fontos, hogy a szabadtéri színpad ne csupán befogadóként működjön, hanem saját produkciókat is létrehozzon. Kiemelte, bízik abban, hogy a Kőműves Kelemennel egy olyan előadás jön létre, amelyben mindenki felismer valamit a saját életéből, problémáiból.

Alföldi Róbert szerint manapság már nem tudunk olyan alapokat letenni, hogy felépüljön, amit tervezünk, hogy a vágyaink, az álmaink, az ideáink, amiért dolgozunk, összeálljanak. A darab 40 éve született, és ma még mindig ugyanazok az érzeteink, ennyi év alatt sem történt semmi – idézte a közlemény a rendezőt.

Alföldi Róbert rámutatott, hogy a 10 évvel ezelőtti előadáshoz képest, amit ő rendezett, a helyzetek sokkal végletesebbek, a szomorúság mélyebb, az indulat véresebb, a cinizmus erősebb.

A félelem ma már erősen rányomja bélyegét a kommunikációra, minden egyes mondatra, helyzetre, szóra. Tehát van miről beszélni ezzel a darabbal, és nem túl reménykeltő a vége – jegyezte meg.

A Városmajori Szabadtéri Színpadon látható előadás címszerepében Stohl András, Vándorként László Zsolt, Anna szerepében Radnay Csilla, Boldizsárként Medveczky Balázs látható.

A kőműveseket Szatory Dávid, Balogh János, Simon András, Krisztik Csaba, Kékesi Gábor, Szanka Levente, Hajmási Dávid, Gyulai-Zékány István, Szécsi Bence, Szűcs Dániel és Juhász Kristóf alakítják. Az előadás koreográfusa Vári Bertalan. További információ a produkcióról ezen az oldalon található meg.

Kapcsolódó cikkek