Kárpátalján vendégszerepel a Bánk bán

Kárpátalján vendégszerepel a Bánk bán

Különleges változatban, de hagyományos tenor főhőssel szólal meg a Bánk bán a Beregszászi Arénában a Magyar Állami Operaház produkciójában szombaton.

Az Operaház 2017/18-as évadának egyik legnagyobb vállalkozása, a Kárpát-Haza OperaTúra csaknem 20 határon túli magyarlakta településre vitte el az intézmény népszerű produkcióit, azonban Kárpátalján csak Ungvárra jutott el, így hiánypótlásként a budapesti dalszínház szeptember első napján koncertszerű formában mutatja be Beregszászon Erkel leghíresebb operáját, a Bánk bánt – közölte az intézmény.

A produkció különlegessége, hogy mind a szöveg, mind a zenei anyag a darab ősváltozatának, valamint az 1939-ben Nádasdy Kálmán által átdolgozott, majd híressé vált verziójának ötvözete: hibridalakban szerepelnek benne a legismertebb áriák, de a cselekmény hívebben követi Katona József drámáját, mint a leggyakrabban színpadon látható és hallható változat. Mint a közleményben felidézték, a 3000 fő befogadására képes Beregszászi Arénát a testvérváros, Budapest Ferencváros Önkormányzata és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával tették újra alkalmassá előadások megtartására. A Magyar Állami Operaház vagy a Nemzeti Színház a tervek szerint minden évben visszalátogat majd egy-egy előadás erejéig.

A sort nyitó Bánk bán a Magyar Állami Operaház idei szezonjának egyik kiemelt darabja, hiszen Beregszászon és a budapesti Erkel Színházon kívül New Yorkban és Dél-Koreában is hallható lesz a nemzeti opera. Előbb egy nagyszabású őszi vendégjáték keretében két alkalommal a Lincoln Centerhez tartozó David H. Koch Színházban, majd 2019 januárjában a Tegui Színházban, helyi művészek közreműködésével, az Opera stábjának betanításával, koncertszerű előadás formájában lesz hallható.

Beregszászon a címszerepet Kovácsházi István, Melindát Rőser Orsolya Hajnalka, II. Endrét Bakonyi Marcell, Gertrúdot Komlósi Ildikó, Ottót Balczó Péter, Tiborcot Szegedi Csaba, Petúr bánt Haja Zsolt énekli majd, az Opera Zenekarát és Énekkarát Kocsár Balázs vezényli.