az Uránia Filmszínház

Sorsdöntő ökológiai kérdéseket feszeget az Uránia mozi új sorozata

Sorsdöntő ökológiai kérdéseket feszeget az Uránia mozi új sorozata

Az ember földje(?) című, nyolc alkalomból álló új sorozata hétfőn Marc Bauder Akik voltunk című látványos filmesszéjének vetítésével veszi kezdetét.

Az Uránia mozi tájékoztatása szerint az október végéig tartó sorozat alkotásai Verespataktól Velencéig, illetve Kenyától a Karib-tengerig a Föld különböző szegleteibe kalauzolják a nézőket, közben sorsdöntő ökológiai kérdéseket feszegetnek, és azt vizsgálják, milyen viszonyban áll az ember a földdel.

A fesztivál nyitófilmje Marc Bauder Akik voltunk című filmesszéje az idei Berlinalén mutatkozott be, és most először lesz látható magyar moziban.

A film a bolygó jelenlegi állapotának vizsgálata mellett egy lehetséges, reményteljes jövőkép felvázolására vállalkozik, tudósok és vezető értelmiségiek közreműködésével.

Nikolaus Geyrhalter számos fesztiválon díjazott, Föld című 2019-es filmje a világ legnagyobb földmunkáinak nyomába ered, és bemutatja, hogyan próbálja az ember a saját képére formálni a bolygót.

Egyéni sorsokon keresztül szembesíti a nézőket a világ ökológiai egyensúlyának megbillenésével A klímaváltozás menekültjei című 2020-as dokumentumfilm, amelyben egy indiai, egy kenyai és egy, a Karib-térségben élő nő kényszerül feladni otthonát a megváltozott éghajlati viszonyok miatt. Az Üdvözöljük Szodomában című 2018-as alkotás Ghánába, a világ legnagyobb elektromoshulladék-lerakójába kalauzolja a nézőket, a Velence-szindróma című film az Adria ékkövének tartott város kevésbé ismert valóságát mutatja be.

Három magyar alkotás is szerepel a sorozatban, ezeket a rendezők jelenlétében, beszélgetés kíséretében vetítik.

Vitézy László 1982-es Vörös földje egy bauxitbánya nyitásának keserű története, amely a korabeli társadalmi visszásságokat is bemutatja valós események alapján. Kocsis Tibor 2004-es Új Eldorádója a romániai Verespatakon tervezett, környezet- és örökségromboló aranybánya nyitását követi nyomon. Október 25-én, a sorozat zárónapján vetítik Wim Wenders és Juliano Ribeiro Salgado A Föld sója című produkcióját, kísérőfilmként pedig Radisics Milán The Art of Pollution című rövidfilmje lesz látható.

Az ember földje(?) sorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

A részletes program az Uránia Nemzeti Filmszínház weboldalán olvasható.

Kapcsolódó cikkek