Különleges adventi programot szerveztek a Várkert Bazárba

Különleges adventi programot szerveztek a Várkert Bazárba

A Kecskemét City Balett és az Esszencia Zenekar közös, Szárnyalás című produkcióját mutatja be december 16-án az adventi programsorozatban.

Az előadáson a Kecskemét City Balett társulat koreográfiája nemcsak az Esszencia Zenekar hangzásvilágához szorosan kapcsolódó néptáncból indul ki, hanem az ősi zene alapjaira is koncentrál. Képeket és hangulatokat ragad meg, megszüntetve ezzel a koncertjelleget – olvasható a szervezők közleményében.

Az előadás vendége Herczku Ágnes és Csík János lesz.

A produkció ötlete Csík János mellett a rendezőtől, Barta Dórától származik, a színpadképet, a jelmezeket és a fényt Katonka Zoltán és Barta Dóra tervezte. A helyszínen minden adventi hétvégén ünnepi programmal várják az érdeklődőket, akik

többek közt élő betlehemet láthatnak a Neoreneszánsz kertben, kipróbálhatják a 40 méter hosszú fakutyapályát, betlehemeseknek öltözhetnek vagy régi falusi játékokat is készíthetnek természetes anyagokból.

Mindezek mellett az adventi programhoz kapcsolódó kézműves vásáron a Népművészeti Egyesületek Szövetségének együttműködésével idén nemzetközileg is elismert kortárs iparművészek mutatják be és kínálják legújabb portékáikat a közönségnek.

Kapcsolódó cikkek