Karácsonyi romantikus vígjátékot forgat Tiszeker Dániel

Karácsonyi romantikus vígjátékot forgat Tiszeker Dániel

A Nemzeti Filmintézet 560 millió forinttal támogatja a gyártást. Ezt közölte az NFI szerdán.

“Tiszeker Dániel rendező Nagykarácsony című filmje fordulatos és vicces szerelmi történetet ígér karácsonyi hangulattal. A mintegy 40 naposra tervezett forgatás december elején kezdődik budapesti helyszíneken”

– olvasható az NFI tájékoztatójában.

A film története Arnoldról, a tűzoltóról szól, akinek egy rosszul sikerült lánykérés miatt összeomlik az élete. Korábbi érdemeire való tekintettel kihelyezik egy karácsonyi vásárba, hogy besegítsen egy készülő iskolai betlehemes előadásba.

A kezdeti nehézségek után megbékél a vásár furcsa árusaival és az előadás szétszórt rendezőjével, Eszterrel. Az érzelmileg felfokozott karácsonyi készülődés lassan rádöbbenti, nem csupán a tériszonyát kell legyőznie, hogy új életet kezdhessen.

Tiszeker Dániel állandó munkatársaival fog dolgozni: Pataki Ádám operatőrrel, Mészáros Attila vágóval, Keszei Borbála jelmeztervezővel, valamint Horváth Viktória és Nánássy Zsolt látványtervezőkkel. A forgatókönyvet a #Sohavégetnemérős írócsapata írta (Horváth András Dezső, Fehér Gáspár, Fehér Boldizsár), kiegészülve Angyalosy Eszterrel. A zeneszerző Balázs Ádám (Mindenki, Testről és lélekről), a film producerei Lévai Balázs (#Sohavégetnemérős, Like a Child – Fábián Juli, Pécsi szál) és Osváth Gábor (Balaton Method, Foglyok, Szép csendben).

A Nagykarácsony szereposztását az alkotók ősszel jelentik be.

A film várhatóan 2021. november második felében kerül majd a mozikba az InterCom forgalmazásában.

Kapcsolódó cikkek