forrás: pixabay.com

Drámák és dokumentumfilmek az idei Észt Héten

Drámák és dokumentumfilmek az idei Észt Héten

A drámák mellett az elmúlt év észt dokumentumfilmes terméséből is válogat az idei Észt Hét, amelyet április 29. és május 4. között tartanak a Művész Távmoziban.

A szervezők közleménye szerint ebben az évben Veiko Öunpuu Az utolsók című lappföldi westernjével kezdődik a vetítéssorozat. A film főszereplőjének dilemmája, hogy a szülőföldet vagy az egyéni érdekeket részesítse-e előnyben.

A kapitalizmuskritikus alkotást az Észt Kulturális Alap 2020-ban az év játékfilmjévé választotta, valamint ez a film volt Észtország hivatalos nevezése az idei Oscar-díjra.

Hazájában ugyancsak több díjat nyert a Rain című filmdráma, amelyben egy észt család életébe pillanthatnak be a nézők, ízelítőt kapva testvéri szeretetből, törődésből, gyűlöletből.

Az Észt Hét harmadik napján vetítik az Anton Hansen Tammsaare klasszikus regényéből készült, Orcád verítékével (Igazság és jog) című filmet, amely a 19. század végén játszódik.

Az Egy évnyi dráma című dokumentumfilm az önállóságról, útkeresésről szól és arról, hogy néha egy egészen apró történés is megváltoztathatja az ember életét. Észtországban 2017-ben megjelent egy álláshirdetés: olyan embert kerestek, aki még soha nem járt színházban és végignézné a 2018-ban készült összes előadást. A 450 jelentkező közül a 21 éves vidéki varrónőt, Alissija-Elisabetet választották ki, akinek új hivatásával megváltozott az élete.

Fred Jüssi természetfilozófussal készült A létezés szépsége című dokumentumfilm. A természetfilozófus a természet és a kultúra metszéspontjában az emberi lét alapvető kérdéseiről gondolkodik. Egy biológus szemén keresztül nézi a világot, így egyetlen emberi lény sem idegen a számára.

Az Elfojtott emlékek című dokumentumfilm Észtország 20. századi történelmi traumáit Imbi Paju rendező-írónő családjának visszaemlékezésein keresztül mutatja be.

A vetítések után a filmek alkotóival lesznek beszélgetések. A filmek mellett irodalmi, művészeti és nyelvi programok, valamint játékok is várják az érdeklődőket.

Kapcsolódó cikkek