James Hilton: A Kék Hold völgye

James Hilton: A Kék Hold völgye

a kék hold

Nos, aki ilyesmikre vágyik, menjen el a Kék Hold völgyébe. Nem lesz könnyű dolga. Magasra csak erőfeszítéssel jut az ember, az út nehéz, sokan nem vállalkoznak megtételére. Ezért a Kék Hold völgye szinte elérhetetlen. S ha már elérte is az ember, nem könnyű megmaradni sem ott. Belső nyugalom kell az ottani élet megértéséhez, s a nyugtalan nyugati világból érkező vándor nem mindig tud lecsendesedni. Hajtja, űzi valamifajta kalandvágy, a külsőségek iránti sóvárgás, a csendet már nem ismeri, a belső lecsendesedést pedig végképp nem.

Ugye titokzatosnak tűnik mindez? Persze, hiszen Tibet számunkra maga a TITOK. A Kék Hold völgye márpedig Tibetben van, legalábbis James Hilton angol író szerint, aki fiatalon írta ezt a ragyogó könyvet, s beleírta egy szellemi kalandokra vágyó ifjú minden óhaját. Shangri-La kolostora, a Karakal csúcsa, a völgyet bevilágító Hold gyönyörű fénye egy szinte elérhetetlen álomvilágot állít elénk, de ezen nem kell csodálkozni, az álmok nem mindig teljesülnek. A regény főhősei kalandos úton jutnak el a rejtett völgybe, ahol a szellem emberei fogadják őket. Elmélyült beszélgetésekben, lassanként tárják fel vendégeik előtt a kolostor titkait, küldetésük lényegét, Egyikükhöz például így szól a Nagy Láma: „ A legbecsesebb ajándék az Idő lesz itt, az a ritka s drága ajándék, amelyet a nyugati országok annyival biztosabban vesztenek el, amennyivel izgatottabban hajhásszák. Gondolja meg, lesz ideje az olvasásra, soha többé nem fog kihagyni lapokat, hogy perceket takarítson meg, nem fog félretolni semmiféle tanulási lehetőséget attól való félelmében, hogy túlságosan sok idejét veszi majd igénybe! Szereti a zenét, nos, itt annyit foglalkozhat majd vele, amennyit akar, van ideje rá, nyugalmas, bő, határtalan idő kiélvezni minden zamatát…nem örül annak a gondolatnak, hogy itt derűs és bölcs barátokra tehet szert, a léleknek és a szellemnek hosszú és kellemes közösségére, amelyet a halál nem fog szokott sietségével feloldani? Ha pedig előnyben részesítené az egyedüllétet, módjában van kolostorunkat magányos gondolatainak kincseivel gazdagítani!”

A regényt valamikor az elmúlt század húszas éveinek végén írta Hilton, meg is kapta érte a rangos Hawthorn-díjat. Olyan jövendölések, vagy inkább azt mondom, bölcs előrelátások vannak benne, melyek azóta már bebizonyosodtak, bekövetkeztek. A Kék Hold völgyének csendjében, s lelassult idejében a világot is tisztábban ítéli meg az ember. S hogy ha már egyszer megtalálta ezt az álomvilágot, akkor végül miért is hagyja el, nos ezt nem árulom el. A szellemi élményt keresők előbb-utóbb úgyis rátalálnak erre a sikerkönyvre, amelyből választ kapnak a fenti kérdésre is, s amely egyébként 1936 óta olvasható magyarul, akkor fordította le Déry Tibor. Ez sem rossz ajánlólevél.

                                                                                                         Kondor Katalin