Karmester, forrás: Pixabay.com

Tihanyi László: elsősorban az ember bensőjéből fakadó emlékek érdekelnek

Tihanyi László: elsősorban az ember bensőjéből fakadó emlékek érdekelnek

Színpadi szerzőként elsősorban nem az akciók és a hagyományos értelemben vett történetek, hanem az ember bensőjéből fakadó emlékek érdekelnek. Így fogalmazott a zeneszerző, karmester, egyetemi tanár a Müpában október 21-én megvalósuló Eltitkolt emlékek – Tihanyi 70 című est kapcsán az MTI-nek adott interjúban.

Az esten a szerző két színpadi műve, az Arabeszk és a Vaskazetta hangzik el, utóbbi ősbemutatóként. Az idén hetvenéves alkotó elmondta: a két darabot a személyes emlékezés és a kimondatlan érzelmek kötik össze. Véleménye szerint az Eltitkolt emlékek cím mindkét darab lényegére utal: az egyikben egy történelmi kapcsolat rejtett részletei, a másikban egy idős nő magányos emlékezése kerül előtérbe. Az Arabeszk Mozart Don Giovanni című operájának történetét gondolja tovább, Fellegi Melinda librettójával.

Tihanyi Lászlót régóta foglalkoztatja Donna Elvira alakja, akit nem pusztán a címszereplő áldozatának, hanem az egyetlen olyan nőnek tart, akihez Don Giovannit valódi, mély érzelmi kapcsolat fűzi.

Az alkotó gondolkodását Kierkegaard tanulmányai mellett Peskó Zoltán karmester értelmezése is formálta, amely szerint Lorenzo Da Ponte librettójának egyes nyelvi fordulatai arra utalhatnak, hogy Elvira az opera cselekménye idején Don Giovanni gyermekét várja. A zeneszerző ebből kiindulva képzelte el a nő későbbi sorsát: Elvira a korabeli társadalmi viszonyok között kolostorba vonul, idős, demenciával küzdő asszonyként pedig élete nagy szerelmére emlékezik, miközben gyermeke sorsának bizonytalansága is fel-felbukkan emlékeiben. A műben az idős Elvira prózában, fiatalabb énje énekhangon szólal meg, így a múlt és a jelen egyszerre jelenik meg a színpadon. Az Arabeszk korábban egyszer, a Budapest Music Centerben hangzott el, szimbolikusan szcenírozott formában. A Vaskazetta Móra Ferenc író és muzeológus, valamint Kalmár Ilona titkos szerelmének dokumentumokra épülő történetét dolgozza fel.

Tihanyi Lászlót a kapcsolat kivételes intenzitása ragadta meg: a rövid idő alatt kibontakozó szerelem később is meghatározó maradt mindkettőjük életében.

Móra korai halála után Kalmár Ilona családot alapított, férje és fogadott fia azonban a zsidótörvények következményei miatt öngyilkos lett. Ilona egyedül maradt, a második világháború idején csillagos házba kényszerült, ahol egy vaskazettában őrizte a Mórától kapott leveleket és verseket. A műben az 1930-as évek és az 1944–1945-ös időszak egymásba csúszik, összekapcsolva a múltat és a jelent. Tihanyi László elmondta, hogy a történet kutatásakor a szegedi Móra Ferenc Múzeum szakértőivel is konzultált. Medgyesi Konstantin igazgató szerint, ha létezik olyan, hogy két embert egymásnak teremtettek, akkor Móra és Kalmár Ilona ilyen pár volt. Ez a gondolat végig meghatározta a komponálást: a zeneszerző karmikus egymásra találásként tekintett a bemutatott kapcsolatra.

A szerző rámutatott: fontos különbség a két mű között, hogy míg az Arabeszk Donna Elvira későbbi életét a szerzői képzeletből építi fel, a Vaskazetta minden elhangzó szava dokumentált szövegekből származik.

Mint mondta, arra törekedett, hogy a levelek érzelmi világához legközelebb álló zenei kifejezésmódot találja meg. Mint mondta, a történettel való erős érzelmi azonosulás megkönnyítette annak zenei megformálását. Mindkét darab rendezője és narrátora Mácsai Pál, akivel Tihanyi László régóta dolgozik együtt előadóként, rendezőként azonban most először működtek együtt. Kezdetben eltérően gondolkodtak a színpadi megvalósításról, de fokozatosan közeledtek egymás elképzeléseihez. A hetvenéves alkotót továbbra is számos terv foglalkoztatja. Jelenleg a görög mitológia hat alvilági folyójához kapcsolódó zenekari ciklusán dolgozik: három darab elkészült, kettőt már be is mutattak, a további kompozíciókkal pedig teljessé szeretné tenni a sorozatot.

Egy nagyszabású operatervet is dédelget: Hermann Broch Vergilius halála című regényéből szeretne operát írni, lehetőleg német nyelven, az eredeti szöveg felhasználásával.

A megvalósítás bizonytalan, mert a mű legalább három év kizárólagos alkotói munkát igényelne, és előbb azt is látni szeretné, van-e esély a bemutatására német nyelvterületen. Aggasztónak tartja, hogy a magyar operajátszásban kevés lehetőséget lát egy nem magyar nyelvű opera bemutatására. Emellett versenyművet, kisebb színpadi jelenetet és dalciklust is tervez. A komponálás mellett továbbra is tanít az egyetemen, szakmai és társadalmi szervezetek munkájában vesz részt, valamint időről időre karmesterként is fellép. A három tevékenységet egymást kiegészítő hivatásnak tekinti: a vezénylésből zeneszerzőként sokat tanult, a tanítás pedig számára a tanulás magasabb fokú folytatását jelenti. A magyar zenei élet helyzetét ugyanakkor aggasztónak látja.

Úgy véli, az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent a magas kultúra, ezen belül a komolyzene társadalmi presztízse, a hangversenyek közönsége pedig öregszik.

Szerinte a kortárs és klasszikus zene képviselői sokszor úgy érzik magukat, mintha idegen világból érkeztek volna. A kultúra fennmaradásához és befogadásához időre, figyelemre és társadalmi nyitottságra egyaránt szükség van. Az Eltitkolt emlékek – Tihanyi 70 című est október 21-én este hét órakor lesz a Müpa Fesztivál Színházában. A produkcióban az UMZE Kamaraegyüttes, Mácsai Pál, Egri Márta, Horti Lilla, Meláth Andrea és Kovács István működik közre.

Kapcsolódó cikkek