Új utakon indulhat Japán?

Új utakon indulhat Japán?

Észak-Korea a hétvégén olyan rakétákat tesztelt, amelyek hatótávolsága Japánra is kiterjed, ezért a szigetország változtathat eddigi kizárólag védelmi fegyverzetén. Erről beszélt Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő kedden az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette, a japán politika változóban van, ezt jól mutatják a kormány hivatalos álláspontját tartalmazó fehér könyvek is.

A szakértő szerint a rakétakísérletek közelsége miatt Japán másképpen ítéli meg a teszteket, mint az Egyesült Államok.

Az Egyesült Államok szerint – fűzte hozzá – Észak-Korea magatartása nem jogsértő, míg Japán úgy ítéli meg, hogy a rakétatesztek ellenkeznek az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozataival. Hangsúlyozta, Donald Trump amerikai elnöknek nagyon fontos, hogy megállapodást kössön az észak-koreai atomprogrammal kapcsolatban.

Kapcsolódó cikkek