"Schengen veszélybe kerül, ha ez nem sikerül"

"Schengen veszélybe kerül, ha ez nem sikerül"

Donald TuskHa nem sikerül rövid időn belül biztosítani a külső határokat, veszélybe kerül a szabad mozgást biztosító schengeni övezet. Ezt mondta Donald Tusk, az uniós tagállami csúcsvezetők testületének, az Európai Tanácsnak az elnöke vasárnap Brüsszelben, az EU-török csúcstalálkozóra érkeztekor adott nyilatkozatában.

Erős határellenőrzés nélkül Schengen szétesik – vélekedett. Szerinte a törökökkel való megállapodás önmagában nem elégséges ugyan a migrációs válság kezeléséhez, de Törökország a kulcsszereplők egyike. A csúcstalálkozón új lendületet fog kapni az EU-török közeledés, ami nem csak a migrációs válság megoldását segíti, hanem azt is, hogy Törökország közelebb kerüljön Európához – emelte ki Tusk. Jean-Claude Juncker, az uniós javaslattevő-végrehajtó intézménynek, az Európai Bizottságnak az elnöke – szintén érkezési nyilatkozatában – úgy fogalmazott, hogy “maximális határbiztonságot” várnak Törökországtól. Meglátása szerint az unió tagállamai egyetértenek abban, hogy a bevándorlást a legális módszerekre kell korlátozni.

Angela Merkel gyümölcsöző tárgyalást vár Törökországgal, és bízik abban, hogy az EU együtt tud majd működni Törökországgal. A kancellár szerint Németország elkötelezett a legális migráció mellett, az illegális migrációt megszüntető akcióterv pedig sikerülni fog. Merkel megállapodást remél abban is, hogy Törökország emberhez méltó körülményeket biztosít az Európából visszaküldött menekülteknek. Mindennek ellentétele lehet a vízumliberalizáció. Az EU-török csúcs előtt megelőző tanácskozást tartanak azon országok képviselői, amelyek hajlandóak menekültkontingens átvételére Törökországtól.