A miniszterelnök egyértelmű felhatalmazást kapott a magyar emberektől demokratikus választáson arra, hogy megváltoztassa az országot, és pontosan ezt teszi. Ezt jelentette ki az Európai Néppárt (EPP) elnöke kedden Strasbourgban.
A német politikus sajtótájékoztatóján arra az újságírói kérdésre válaszolt, miszerint demokratikusnak tartja-e a magyar kormányfő részéről kezdeményezett alkotmánymódosítási terveket, amelyek szerint azonnal leváltanák a köztársasági elnököt és az alkotmánybíróság elnökét, továbbá a miniszterelnöki tisztséget nyolc évben, az országgyűlési képviselői mandátumot pedig tizenkét évre korlátoznák.
Válaszában Weber mondta: Magyar Péter egyértelmű felhatalmazást kapott a magyar emberektől egy demokratikus választáson arra, hogy megváltoztassa az országot, és ezt a felhatalmazást hajtja végre. Hozzátette: teljes mértékben támogatja a magyar miniszterelnököt, akit egy fontos európai ország erős és független vezetőjének nevezett.
“Magyarország büszke és fontos országa Európának, ezért teljes mértékben támogatom azt a törekvését, hogy megvalósítsa mindazt, amit a magyar állampolgároknak megígért”
– fogalmazott az Európai Néppárt elnöke.












