Manfred Weber

Manfred Weber még bízik benne, hogy sikerül neki

Manfred Weber még bízik benne, hogy sikerül neki

Továbbra is bízik az Európai Bizottság (EB) elnöki tisztségének megszerzésében Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) jelöltje erről a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak beszélt.

A politikus az európai uniós (EU-s) tisztújítás ügyében június 30-ra összehívott rendkívüli  EU-csúcsig hátralévő napokban az Európai Parlament (EP) többségi  támogatásának elnyeréséért küzd, hogy nyomást gyakoroljon a tagországi állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanácsra.

“Most a képviselőkön a sor, el kell dönteniük, hogy mi fontosabb számukra, a pártpolitikai és nemzeti érdekek, vagy pedig intézményük, az EP befolyásának erősítése”

– mondta Manfred Weber.

Hangsúlyozta, hogy továbbra is kiáll az úgynevezett csúcsjelölt elv mellett, amely szerint a képviselőknek annak a pártcsaládnak az EP-kampányban indított csúcsjelöltjét kell megválasztaniuk EB-elnöknek, amely a legtöbb szavazatot gyűjtötte az EP-választáson.

Ennek az elvnek az érvényesítése hozzájárulna “az EU sürgetően szükséges demokratizálásához” – fogalmazott a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa.  Kiemelte, hogy növekedett a részvételi arány a májusban tartott EP-választáson, és ebben a helyzetben veszélyes lenne, ha sérülne az EB-elnöki tisztség betöltésének a csúcsjelöltekre alapozó modellje.

“Az EU-s intézmények demokratikus legitimációjának erősítését célzó folyamatban visszalépés, súlyos csapás lenne, ha ismét a diplomaták hátsó szobáiban hoznák meg az EU-s döntéseket”

– mondta Manfred Weber.

Hozzátette, reméli, hogy a szociáldemokrata és a liberális képviselők elkötelezik magukat “Európa parlamentarizációja” mellett, és úgy véli, tragikus volna, hogyha egyes  kormányok érdekei a választók döntése fölé kerülnének.

A Welt am Sonntag összeállításában kiemelte, hogy Manfred Weber a pénteken véget ért EU-csúcson súlyos vereséget szenvedett, mert az Európai Tanácsban nem sikerül megegyezni arról, hogy őt javasolják az EP-nek megválasztásra az EB-elnöki tisztségbe, és Angela Merkel német kancellár, a CSU testvérpártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa sem támogatta őt nyilvánosan.

Manfred Weber bizottsági elnökké választását elutasítják mások mellett a liberálisok, akiket Emmanuel Macron francia elnök vezet, és a szociáldemokraták is, akiknek Pedro Sánches spanyol kormányfő a szószólója az Európai Tanácsban.

A Welt am Sonntag értesülése szerint Angela Merkel a csúcstalálkozón mindkét kollégájának jelezte, hogy zavarják őt a Manfred Weber elleni heves támadásaik, és jelezte azt is, hogy amennyiben az EPP-s politikus kiesik a lehetséges jelöltek köréből, kiesik a liberális Margrethe Vestager és a szociáldemokrata Frans Timmermans is.

“A francia elnök és a spanyol kormányfő valószínűleg bele tudna törődni ebbe a fejleménybe, amely egyben azt is jelentené, hogy kudarcot vall a csúcsjelölti elv”

– írta a Welt am Sonntag, hozzátéve, egyelőre nem világos, hogy Weber, Vestager és Timmermans kiesése után az Európai Tanács miként találhat jelöltet az EB élére az EP július 2-án tartandó alakuló üléséig.

Kapcsolódó cikkek