a Fehér Ház Washington DC-ben, a mindenkori amerikai elnök otthona és munkahelye, forrás: pixabay.com

Jared Kushner: történelmi áttörés Izrael és az emírségek megállapodása

Jared Kushner: történelmi áttörés Izrael és az emírségek megállapodása

Így nevezte az Izrael és az Egyesült Arab Emírségek megállapodását a kapcsolatok normalizálásáról vasárnap, Jeruzsálemben tett látogatásán a Fehér Ház közel-keleti főtanácsadója, Donald Trump amerikai elnök veje. Ezt jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

Kushnert és Robert O’Brien amerikai nemzetbiztonsági tanácsadót Jeruzsálemben Benjámin Netanjahu miniszterelnök fogadta.

“Az áttörést ünnepeljük a békében, melyhez hosszú út vezetett. Ha a palesztinok is meg  akarják csinálni, Izrael készen áll rá”

– mondta Kushner. Utalt arra, hogy más arab országok is követhetik az emírségek példáját, de konkrétumokat nem említett.

“Mindannyian elégedettek vagyunk a normalizációval. Ez megnyitotta a kaput a turizmus és a közel-keleti kereskedelem számára”

– közölte Netanjahu, és örömét fejezte ki az első Izraelből az Egyesült Arab Emírségekbe tartó repülőjárat miatt is.

Az izraeli kormányfő hangsúlyozta, hogy Donald Trump és az Egyesült Államok támogatta az arab államokat a béke előmozdításában. Trump terve elsőként segíti elő a békét Izrael és a palesztinok között anélkül, hogy izraelieknek el kellene hagyniuk otthonaikat Ciszjordániában – tette hozzá.

Trump és Netanjahu tanácsadói hétfőn együtt az El Al izraeli légitársaság gépével az emírségekbe repülnek, hogy ott elvégezzék az utolsó simításokat a Kushner által említett kétoldalú megállapodáson, amely rendezi a kapcsolatokat a két ország között.

Ez lesz első repülőjárat Izrael és az Egyesült Arab Emírségek között. A Reuters értesülése szerint a gép átrepül majd Szaúd-Arábia területe felett, és ez azért fontos, mert izraeli gép még sosem repült be szaúdi légtérbe, legalábbis nem úgy, hogy a nyilvánosság erről tudomást szerezhetett. Az izraeli delegáció élén a nemzetbiztonsági tanács vezetője, Meir Ben-Sabbat áll. A küldöttségben fontos izraeli tisztviselők utaznak, köztük a miniszterelnöki hivatal megbízott igazgatója, valamint a külügyminisztérium főigazgatója.

Az augusztus 13-án bejelentett egyezménnyel Egyiptom és Jordánia után az Egyesült Arab Emírségek lett a harmadik arab ország, amely teljes diplomáciai kapcsolatokat alakít ki Izraellel.

Az azóta eltelt hetekben szinte azonnal közvetlen telefonvonalakat létesítettek köztük, és a két ország miniszterei barátságos telefonbeszélgetéseket folytattak egymással. Elsősorban a védelem, az orvostudomány, a mezőgazdaság, a turizmus és a technológia fejlesztések terén törekednek együttműködésre a jövőben.

Kapcsolódó cikkek