Az elnök azután fordult levélben a törvényhozáshoz, hogy 60 nap eltelt a katonai művelet megindítása óta, ami a törvényben foglalt időtartam, azután már minden további katonai akcióhoz kongresszusi jóváhagyásra lenne szükség.
Donald Trump ugyanakkor a katonai erők kivonásának és az Iránra való nyomásgyakorlás megszüntetésének szándékát nem jelezte.
“Az Egyesült Államok iráni rezsim elleni műveleteinek sikere ellenére és a tartós béke érdekében tett erőfeszítések ellenére továbbra is jelentős fenyegetés Irán az Egyesült Államokra nézve”
– írta az elnök.
Szintén pénteken az amerikai hadsereg Középső Parancsnoksága már azt közölte, hogy az amerikai haditengerészet egységei 45 hajót visszafordítottak az iráni partok felé a blokád keretében. A Közel-Keletért felelős amerikai katonai irányítási törzs közösségi médiában közzétett bejelentése szerint az “Egyesült Államok erői folytatják a járőrözést a nemzetközi vizeken és kikényszerítik a tengeri blokádot Irán ellen”.



















