Magyar segítség, milliárdos adomány, normalizálódó élet

Magyar segítség, milliárdos adomány, normalizálódó élet

Sandy hurrikánEgy ház Sandy áldozatai közülEgymillió dollárt adományoz a Sandy szupervihar sújtotta New York-i és New Jersey-i családoknak Rupert Murdoch.

A 81 esztendős ausztrál-amerikai médiamágnás ezt szerda este jelentette be a Twitter közösségi portálra küldött üzenetében. Murdoch hangsúlyozta, hogy vállalata, a News Corp egymillió dollárral kívánja támogatni az érintett családokat, és reményét fejezte ki, hogy más cégek is hasonlóan cselekednek majd.

A tavaly a brit sajtót alapjaiban megrázó telefonlehallgatási botrány miatt a bírálatok össztűzébe került Murdoch után más személyek és cégek is bejelentették, hogy anyagi támogatást nyújtanak a szupervihar károsultjainak. Ötvenezer dollárt ajánlott fel a Ford autógyár, a Toyota pedig egymilliót. Félmillió dollárt adományoz a károsultak javára a New York Yankees baseballcsapat. Az eddigi legnagyobb magánadomány 2,5 millió dollár, az összeg egy névtelenséget kérő személytől érkezik – mondta el Michael Bloomberg, New York polgármestere. Hírességek is jelezték, hogy készek anyagi segítséget nyújtani. Az amerikai vöröskereszt javára eddig 11 millió dollár folyt be – közölte a szervezet helyi idő szerint szerda este.

Lassan visszatérnek a régi kerékvágásba

Sandy lecsap

Közben újabb kórházat ürítettek ki New Yorkban, és bár lassan normalizálódik az élet a Sandy poszttrópusi ciklon pusztításai után, az iskolák ezen a héten zárva maradnak. A Bellevue Kórházban ápolt mintegy ötszáz beteget egy másik létesítménybe kellett átszállítani helyi idő szerint szerdán este, miután a klinika áramellátását biztosító tartalék generátorok felmondták a szolgálatot – jelentette a The New York Times. Előzőleg a New York-i Egyetem klinikájáról kellett kiköltöztetni az összes beteget, mert elromlott a tartalék áramforrás.

Michael Bloomberg, a többmilliós metropolisz polgármestere az iskolák zárva tartásával kapcsolatban azt mondta, mindez súlyos kényelmetlenségeket okoz a szülőknek, de hozzátette, hogy az intézkedésre biztonsági okokból volt szükség. Utalt arra, hogy a város több körzetében még nem állt helyre az áramszolgáltatás és a nyilvános közlekedés sem.

Bloomberg az autósoknak is korlátozó intézkedéseket jelentett be. Elrendelte, hogy New York központjában, Manhattanben csak olyan autók közlekedhetnek, amelyekben legkevesebb három utas tartózkodik. A polgármester szerint erre azért volt szükség, hogy megkönnyítsék az ingázók helyzetét. Az intézkedést megelőzően Manhattant szerdán valósággal elárasztották az autók, a “szupervihar” utáni első munkanap ugyanis szinte mindenki gépkocsival igyekezett eljutni munkahelyére. Ebből kiindulva Bloomberg közölte, Manhattanbe egyelőre csak azokat az autókat engedik be, amelyekben legalább három személy van.

Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy New Yorkban néhány napon belül teljes mértékben normalizálódik az élet. Az illetékes hatóságok bejelentették, hogy csütörtöktől újra üzemel a New York-i LaGuardia repülőtér. A John F. Kennedy, valamint a New Jersey-i Newark nemzetközi repülőterek már szerda reggeltől fogadtak, illetve indítottak járatokat.

Magyar baptisták is segítenek

Baptista

Csütörtökön a hurrikán sújtotta területre utaznak a Baptista Szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési szakemberei, hogy Észak-Karolina állambeli partnereik meghívására a katasztrófa helyszínén részt vegyenek a kitelepített rászorulók megsegítésében. A négy szakember New Jersey-ben nyújt majd segítséget élelmezési feladatokban.

A Sandy hurrikán okozta katasztrófa 60 millió embert érintett, 20-25 milliárd dolláros kárt okozott, és a halálos áldozatok száma is emelkedik. A Baptista Szeretetszolgálat Rescue24 globális mentőcsoportját az elmúlt 15 évben több mint negyven magyar és nemzetközi katasztrófahelyszínen vetették be. Az Egyesült Államokban legutóbb a 2005-ös pusztító Katrina hurrikán után segítettek New Orleansban, szintén az észak-karolinai baptistákkal együtt.