fotó: Pixabay.com

Iráni konfliktus: lemondott egy nagy ember

Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joe Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.

A Nemzeti Terrorizmusellenes Központ (National Counterterrorism Center) vezetője a közösségi médiában megjelent bejegyzésében azt írta, hogy “nem tudom jó lelkiismerettel támogatni az Iránban zajló háborút”. Bejegyzésében úgy vélekedett, hogy Irán nem jelentett “közvetlen” veszélyt az amerikai nemzetre, a háború pedig Izrael és az Amerikában élő izraeli lobbi nyomására indult meg. Kent nyilvánosságra hozta az elnöknek címzett lemondó levelét is, amelyben azt írta, hogy miközben támogatja Donald Trump első elnöki időszakának külpolitikáját és értékválasztásait, közel-keleti háborúkat nem tud támogatni, amelyek – véleménye szerint – nem szolgálják az amerikai emberek érdekét, és fontos erőforrásokat vonnak el az országtól.

Az elnöknek küldött levelében Joe Kent személyes indítékkal is alátámasztotta lemondását, azt írta, hogy katonaként szolgáló feleségét “egy olyan háborúban veszítette el, amit Izrael kreált”.

Bejegyzésében megtiszteltetésnek nevezte, hogy az amerikai elnököt és Tulsi Gabbardot, a Nemzeti Hírszerzés igazgatóját szolgálhatta. Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnöke keddi sajtótájékoztatóján vitatta Joe Kent állítását, miszerint Irán nem jelentett közvetlen fenyegetést az Amerikai Egyesült Államokra. Azt mondta, kongresszusi vezetőként az adminisztrációtól kapott minősített információk szerint Irán tevékenysége amerikai emberek életébe került volna.

Kapcsolódó cikkek