a Fehér Ház Washington DC-ben, a mindenkori amerikai elnök otthona és munkahelye, forrás: pixabay.com

Brian Hook: Washington nem hagyja, hogy az iráni nukleáris rezsim túszként zsarolja

Brian Hook: Washington nem hagyja, hogy az iráni nukleáris rezsim túszként zsarolja

Az Egyesült Államok új megállapodásról akar tárgyalni Iránnal. Ezt mondta az amerikai külügyminisztérium iráni különmegbízottja szerdán újságíróknak Washingtonban.

Brian Hook kifejtette, amennyiben az amerikai kormány kidolgozza az új megállapodást, akkor azt a kongresszus elé terjeszti, hogy egyezményként ratifikálja. A különmegbízott ugyanakkor leszögezte, hogy Washington

“soha nem hagyja, hogy az iráni nukleáris rezsim túszként zsarolja”.

A 2015-ös többhatalmi atomalku részleges felmondását előrejelző szerdai iráni bejelentésre utalva így fogalmazott:

“A rezsim ma, az egyezményből való kivonulásunk egyéves évfordulóján bejelentette, hogy szándékában áll kiszélesíteni atomprogramját. Ez ellentétes a nemzetközi törvényekkel, és nem más, mint a rezsim újabb kísérlete a zsarolásra”.

A diplomata arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy Teheránt “vonja felelősségre az atomprogramja kiszélesítésével való fenyegetőzés miatt”. Leszögezte, hogy szerinte Irán “változatlanul kihívást jelent a világ békességére és biztonságára”.

Brian Hook hangsúlyozta az amerikai kormány elszántságát, hogy mindenképpen megakadályozza, hogy Irán atomfegyverhez juthasson.

Ennek érdekében – mint mondta – “továbbra is a maximális nyomást” gyakorolja a teheráni vezetésre, mindaddig, amíg az teljesen fel nem adja “destabilizáló törekvéseit”.

Újságírói felvetésre, hogy vajon várhatók-e további szankciók Irán ellen, Hook nem zárta ki ezt.

“Pótlólagos büntetőintézkedéseket ígérek, és én mindig megtartom az ígéreteimet”

– szögezte le.

Az amerikai kormányzat ultimátumként értékelte Haszán Róháni iráni elnök szerdai bejelentését. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter – aki jelenleg Londonban tárgyal – “szándékoltan kétértelműnek” nevezte az iráni bejelentést. Hozzátette, az amerikai válasz megfogalmazása előtt azonban meg kell várni, hogy mit lép majd Irán az atomprogram ügyében.

Kapcsolódó cikkek