Sarkozy, Merkel és Cameron változtatásokra szólította fel Mubarakot, Obama visszafogottságra intette

Sarkozy, Merkel és Cameron változtatásokra szólította fel Mubarakot, Obama visszafogottságra intette

MubarakHosni Mubarak

A változtatások folyamatának elindítására és a polgári személyek elleni erőszak elkerülésére szólította fel Hoszni Mubarak egyiptomi elnököt Nicolas Sarkozy, Angela Merkel és David Cameron. Az amerikai elnök ma sem hagyta szó nélkül az egyiptomi helyzetet.

A francia államfő, a német kancellár és a brit miniszterelnök szombaton közös közleményben fejezte ki mély aggodalmát az egyiptomi események miatt. Fontosnak nevezték, hogy azokat a politikai, gazdasági és társadalmi reformokat, amiket Mubarak megígért, gyorsan és teljes mértékben megvalósítsák.

egyiptom

 “Az egyiptomi népnek jogosak a követelései, egy jobb és igazságosabb jövőre vágyik. Felszólítjuk Mubarak elnököt, hogy indítsa el a reformfolyamatot, amely elvezet egy szélesebb alapon nyugvó kormány megalakításához, valamint a szabad és igazságos választások megtartásához” – áll a három európai politikus közleményében.

Hangsúlyozták azt is, hogy az egyiptomi hatóságoknak teljes mértékben tiszteletben kell tartaniuk az emberi jogokat és demokratikus szabadságokat, ideértve a vélemény-nyilvánítás és a kommunikáció szabadságát, valamint a gyülekezési jogot. Arra kérték az egyiptomi elnököt, hogy kerülje el minden áron a fegyvertelen civilek elleni erőszakot, a tüntetőket pedig arra szólították fel, hogy békésen demonstráljanak.

egyiptom

Ötödik napja tartanak a 30 éve hatalmon lévő Hoszni Mubarak egyiptomi elnök távozását követelő tüntetések Egyiptomban. A tiltakozás azután is folytatódott, hogy az elnök néhány órával korábban menesztette a kormányt. A Mubarak lemondását követelő megmozdulásokban a legfrissebb információk szerint hetvennégyen haltak meg.

Nicolas Sarkozy szombaton telefonon beszélt Egyiptom elnökével, de az eszmecsere tartalmáról semmit nem árult el a francia köztársasági elnöki hivatal. Jeannette Bougrab francia ifjúságügyi államtitkár szombaton egyenesen úgy fogalmazott, hogy Mubaraknak le kell mondania, mert a hatalomra jutása óta eltelt közel 30 év alatt “elhasználódott”, lejárt az ideje, s Egyiptomban is meg kell kezdődnie a demokráciába vezető átmenetnek.

Párizsban szombat délután több százan tüntettek Egyiptom nagykövetsége előtt, Mubarak lemondását és demokráciát követelve. A rendőrség mintegy 120 embert állított elő személyazonosságának ellenőrzésére, miután a tüntetők elindultak a közeli Champs-Elysées felé. A tüntetők között számos tunéziai, algériai és marokkói bevándorló volt, ők támogatásukról akarták biztosítani az egyiptomiakat.

Egyiptom washingtoni és londoni nagykövetsége előtt is tüntettek január 29-én. A brit belügyminisztérium közölte, hogy ellenőrzi azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint Mubarak két fia családostul együtt Londonba érkezett volna.

Barack Obama amerikai elnök szombaton ismét visszafogottságra intette Egyiptom vezetését. Obama és nemzetbiztonsági tanácsadója, Tom Donilon, Joe Biden alelnök, valamint magas rangú külügyi és biztonsági vezetők egy órán át tanácskoztak azt követően, hogy előzőleg Hillary Cllinton külügyminiszter vezetésével, de az elnök nélkül, áttekintették a helyzetet. Obama ismét azt kérte Mubaraktól, hogy tegyen konkrét lépéseket, amelyekkel előmozdítja a politikai reformokat.