Suhajda Szilárd a Mount Everest megmászására készül

Suhajda Szilárd a Mount Everest megmászására készül

Magyar expedíció indul a 8848 méteres Mount Everest meghódítására. Suhajda Szilárd az első magyar állampolgár lehet, aki oxigénpalack és magashegyi teherhordók nélkül mássza meg a Föld legmagasabb pontját.

“Március 23-án indulok Nepálba. A csúcsmászás a tervek szerint május közepén, második felében lesz, legkésőbb június első napjaiban szeretnék hazatérni. Hosszú távú célom, hogy tisztán, azaz oxigénpalack és teherhordók nélkül teljesítsem a Big Five-ot, az öt legmagasabb csúcsot, amelyek közül a 8611 méteres K2 2019-ben, a 8516 méteres Lhoce pedig tavaly sikerült” – mondta Suhajda Szilárd az expedíció csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Mint kiemelte, felkészültnek érzi magát a feladathoz, bízik a jó körülményekben, a kedvező időjárásban, a szélcsendben és a kevés csapadékban.

Hozzátette: lényegében egy nekifutásra van lehetőség, ezért nagyon fontos az előrejelzések alapos vizsgálata, valamint az, hogy a lehetőségekhez mérten távol tudja tartani magát a nagy számban érkező “kereskedelmi mászóktól”.